Dupla fellépéssel búcsúzik el a közönségtől
Két búcsúkoncertjük lesz Hobóéknak
Az eredetileg tervezett február 12. mellett egy nappal korábbra is beiktatott egy koncertet a Hobo Blues Band a Papp László Sportarénába, a népszerű együttes így dupla fellépéssel búcsúzik el a közönségtől 33 évvel megalakulása után.
2011.01.25 08:16MTIA zenekar nyilvános búcsújára elfogytak a jegyek. Mivel három hetünk van a kitűzött dátumig és előző nap is üresen áll a Budapest Aréna, belevágunk még egy előadásba- Mint írták, a lehetőség újabb dalokat és gyakorlást követel a Hobo Blues Bandtől, vagyis a két este műsora egyezik is, különbözik is majd. A ma már klasszikus felvételek sorában minden bizonnyal elhangzik majd a 3:20-as blues, a Nem hallod, üvöltök!, a Kopaszkutya, a Mesél az erdő és a Közép-európai hobo blues 2 is. A HBB 1978-ban alakult. Az elmúlt több mint három évtizedben a zenekar 26 nagylemezt készített, miközben Hobo (Földes László) 1987-től szólómunkáit, versmegzenésítéseit is kiadta és színházi esteket csinált. A csapat februárban utoljára lép közönség elé, mégpedig a kilencvenes években létezett felállásban: Hobo énekel, Tátrai Tibor gitározik, Póka Egon basszusgitározik, Solti János dobol, közreműködik Deák Bill Gyula (ének) és Hobo mostani munkatársa, Madarász Gábor gitáros, billentyűs.

Hobo tavaly novemberben, a búcsú bejelentésekor az MTI-nek elmondta: társainál később kezdte a rockzenei pályát, sokkal idősebb is náluk - Tátrainál hét évvel, Pókánál nyolccal, Soltinál majdnem kilenccel -, ráadásul színházi és egyéb kötelezettségei ma már nem engedik meg számára a zenekari keretekben gondolkodást.
Hozzáfűzte: február 13-án 66 éves lesz, a következő három éve mégis teljesen tele van munkával.
A tervek szerint a HBB-búcsúkoncert CD-n és DVD-n is megjelenik majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


