Csákányi Eszter Garcia Lorca művében
Musical MÜPÁ-ban: Bernarda Alba háza
Federico Garcia Lorca Bernarda Alba háza című színművének Michael John LaChiusa-féle musical változata látható január 20-án, 21-én és 22-én a Művészetek Palotájában.
2011.01.20 18:40mupa.hu/Federico Garcia Lorca utolsó színpadi műve volt az 1936-os keltezésű Bernarda Alba háza. Két hónappal kivégzése előtt fejezte be, de csak 1945-ben mutatták be. Alcíméül Lorca azt választotta: „dráma spanyol falusi nőkről”.
Egy andalúziai ház lakói a szereplők, a hatvan éves Bernarda Alba, aki férje halálakor kijelenti: a gyász ideje alatt lányai semmit sem tehetnek az ő tudta és beleegyezése nélkül. Az öt lány, a velük élő szolgáló, Poncia, és Bernarda anyja, Maria Josefa zárt világban vegetál, amelyben az elfojtások, a nyomasztó titkok, a vágyakozás és a megalkuvás az úr – mégis minden cselekedetet és gondolatot a férfiak, illetve hiányuk határoz meg.
A most negyvenes éveiben járó Michael John LaChiusa a zenés színpad szerzőinek új, progresszív generációjához sorolható, művei nem az andalító, populáris musical-irányzatot követik, zeneileg összetettebbek, sokféle hatást mutatnak a világzenétől a jazzen át a klasszikus muzsikáig. LaChiusát többször jelölték Tony-díjra a Marie Christine, a The Wild Party és az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája című darabjaiért.
A Schnitzler Körtáncából írt Hello Again! című művét néhány évvel ezelőtt Böhm György rendezésében játszotta sikerrel az Operettszínház társulata. Bernarda Alba történetéből 2006-ban írt zenés színdarabot, mely a táncdráma, a szcenírozott koncert és a színi előadás keverékeként mutatkozott be New Yorkban, a Lincoln Centerben.
A spanyol zene és elsősorban a flamenco elemeit használó mű izgalmas csemege a zenés színház kínálatában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06