Bill Wyman és a banda újra együtt
Ismét a Rolling Stonesszal dolgozik Wyman
Újra együtt dolgozik a Rolling Stonesszal a csapat egykori basszusgitárosa, Bill Wyman; egy Bob Dylan-feldolgozást fognak közösen rögzíteni egy márciusban megjelenő lemezre,
2011.01.06 07:00MTI
A márciusban megjelenő lemez a Stones egykori billentyűsének, a 25 évvel ezelőtt elhunyt Ian Stewartnak állít emléket.
Bill Wyman harminc éven át, 1962 és 1992 között volt a könnyűzene történetének egyik legfontosabb zenekara, a ma is létező Rolling Stones basszusgitárosa.
1992-ben kilépett az együttesből, azóta Bill Wyman's Rhythm Kings elnevezésű formációjával készít lemezeket és koncertezik.
Kilépése óta 18 év telt el, és a lorr.org rajongói portál értesülése szerint Wyman most egy szám erejéig újra a Rolling Stones tagjaival játszik együtt: Bob Dylan Watching The River Flow című dalát rögzítik.
Wyman ősszel már 74. évét töltötte be, a Stones aktív tagjai egyelőre - már nem sokáig - 70 alattiak.

A felvétel egy márciusban megjelenő tribute-lemezen szerepel majd; a korong Ian Stewart zongoristának állít emléket, aki alapító tagja volt a Stonesnak: Brian Jones újsághirdetésére jelentkezve került be a bandába, 1962-63-ban fellépett velük, majd turnémenedzserük lett.
Stewart 25 évvel ezelőtt, 1985-ben hunyt el szívroham következtében.
Az album címe Boogie For Stu lesz és Ben Waters zongorista állította össze.
A Spinner információi szerint a lemezen Waters unokahúga, a népszerű alternatív zenész, PJ Harvey is közreműködik majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


