Újra kinyitja az aktát a rendőrség...
Meggyilkolták a Rolling Stones gitárosát?
Ismét kinyitja a brit rendőrség Brian Jones néhai Rolling Stones-alapító gitáros éppen negyven évvel ezelőtti halálának vizsgálati aktáját, mivel új adatokhoz jutott a máig tisztázatlan hátterű tragédiáról.
Képekben a Rolling Stones legendás gitárosa, Brian Jones 
Brian Jones-t 1969. július 3-án találták holtan Londonhoz közeli, Sussex grófságbeli házának úszómedencéjében egy kerti mulatság után.
Azóta sem derült ki egyértelműen, hogy a zenész hogy került a vízbe. A hivatalos halottkémi jelentés véletlen szerencsétlenséget állapított meg, de a találgatások azóta is terjengnek.
Brian Jones
Forog például olyan változat, hogy az erősen drogos Jones összeszólalkozott egy felszolgálóval, aki belökte őt a medencébe, de vádat senki ellen nem emeltek az elmúlt negyven évben.
Most azonban a sussexi rendőrség közölte: egy nyomozó újságíró új értesüléseket adott át a 27 évesen elhunyt, a Rolling Stonesból akkor már kivált Jones halálának körülményeiről, és ez indokolttá teszi a vizsgálati akta újbóli átnézését.
A hatóságok nem árultak el részleteket arról, hogy milyen jellegű információhoz jutottak, és egyelőre a nyomozás hivatalos újraindítását sem jelentették be.
Jones - teljes nevén Levin Brian Hopkins-Jones - sokak szerint a banda zeneileg legtehetségesebb tagja volt, finom hangszereléseit, szólóit olyan híres dalok őrzik, mint az As Tears Go By, a Lady Jane, a Paint It Black és főleg a Ruby Tuesday.
A hatvanas évek végére azonban az érzékeny, zenei különlegességekre fogékony gitáros szinte teljesen eltávolodott a többiektől - nem használt a viszonynak, hogy Mick Jagger és Keith Richards is elszerette egy-egy barátnőjét -, végül 1968 végén otthagyta a Stonest.
Halála után az együttes negyedmillió rajongó előtt tartott emlékkoncertet a londoni Hyde Parkban.
A Rolling Stones a legdrágább esküvői zenekar!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


