Exile on Main Street
Cannes-ba várják a Rolling Stonest
A Rolling Stones tagjainak jelenlétében mutatják be a 63. cannes-i filmfesztivál Rendezők Kéthete című válogatásában Stephen Kijak dokumentumfilmjét a zenekar 1972-ben készült Exile on Main Street című legendás albumának felvételéről - jelentették be kedden a filmes seregszemle szervezői.
2010.04.20 19:04MTIA Stones in Exile című filmet, amelynek producere Mick Jagger, versenyen kívül mutatják be a május 12. és 23. között megrendezésre kerülő fesztiválon. A filmet a mozik későbbi időpontban kezdik majd vetíteni, de annak dátuma még nem ismeretes.
A Rolling Stones teljes létszámban jelezte részvételét a bemutatón, de cannes-i programjukról még semmit nem árultak el. A rajongók titokban azt remélik, hogy Jaggerék követik a U2 2007-es példáját, s Bonoékhoz hasonlóan rögtönzött minikoncertet adnak a Fesztiválpalota lépcsőjén. A film bemutatóját az Exile on main street újrakiadásának időpontjára időzítette a fesztivál. A Rolling Stones egyik legjobb munkájaként számon tartott album felújított változata május 17-én jelenik meg. A tíz bónusz számból álló deluxe változaton olyan nem hallott dalok vannak, mint a Plundered My Soul, a Dancing in the Light, a Following the River és a Pass The Wine. A dokumentumfilmen pedig ritkán látott régi felvételek mellett friss interjúk is lesznek.
A hivatalos programban, de szintén versenyen kívül mutatják be a terrorista Carlos életéről készült francia tévéfilmet is a magyar származású Olivier Assayas rendezésében. A három epizódból álló, öt és fél órás alkotást hét hónapig forgatták a Közel-Keleten, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Németországban, Ausztriában és néhány jelentét Magyarországon, ahol a nyolcvanas években élt a Sakál néven hírhedté vált terrorista.
A Canal+ kereskedelmi televízió megbízásából készült 14 millió eurós költségvetésű film nem egyszerűen a 16 éve franciaországi börtönbüntetését töltő Carlos portréja, hanem az alkotók szándéka szerint körkép egy korszakról is: a rendszerváltás előtti Európa és a Közel-Kelet terrorizmusáról.
A venezuelai születésű terroristát - eredeti nevén Ilich Ramírez Sánchezt - 1994 augusztusában fogták el a francia titkosszolgálat emberei Szudánban, s 1997 végén életfogytiglani börtönre ítélték egy 1975-ben Párizsban elkövetett hármas gyilkosság miatt. A film Carlosnak 1970-től a letartóztatásáig tartó életszakaszát dolgozza fel az ellentmondásos személyiség több oldalát bemutatva a nemzetközi forradalmártól az opportunista zsoldoson át a nőfalóig.
A főszerepet a 32 éves, öt nyelven beszélő, szintén venezuelai Edgar Ramírez alakítja, akit a nagyközönség Steven Soderbergh Che Gueveráról szóló duplafilmjének első részében láthatott. A Carlost teljes hosszában bemutatják a mozik Franciaországban, az Egyesült Államokban és Németországban, de Le Prix de chacal (A sakál ára) címmel készült egy rövidebb két és fél órás változat is.
A film elkészültéről maga Carlos is értesült, s személyiségi jogaira, valamint az ártatlanság vélelmére hivatkozva bíróságon követelte, hogy a bemutató előtt láthassa az alkotást és abban esetleges módosításokat kérjen. Ezt azonban a francia igazságszolgáltatás a szólásszabadságának elvére hivatkozva visszautasította.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


