Az első nyugati filmalkotás volt
Beckhamre lágyulnak el Észak-Koreában
A Csavard be, mint Beckham című angol-német-amerikai koprodukció volt az első nyugati filmalkotás, amit műsorára tűzött az észak-koreai állami televízió.
2011.01.03 10:00MTINagy-Britannia dél-koreai nagykövete, Martin Uden egy csütörtök esti Twitter bejegyzésében számolt be arról, hogy a december 26-án levetített Csavard be, mint Beckham volt az első nyugati gyártmányú film, amely képernyőre került az észak-koreai állami televízióban.
A 2002-ben készített produkció bemutatásával emlékeztek meg a brit-észak-koreai diplomáciai kapcsolatok felvételének tizedik évfordulójáról - idézte a vetítés során elhangzott üzenetet a BBC.
A film címe a népszerű angol futballsztárra, David Beckhamre utal, aki jelenleg a Los Angeles Galaxy középpályása.
A Parminder Nagra (Vészhelyzet) és Keira Knigthley (A Karib-tenger kalózai, Büszkeség és balítélet) főszereplésével készült alkotás két fiatal lányról szól, akiknek minden vágya, hogy példaképükhöz hasonlóan futballsztárok legyenek.
A történetben számos olyan téma felbukkan, köztük a például a homoszexualitás, ami tabunak számít a kelet-ázsiai államban.

A foci hatalmas népszerűségnek örvend Észak-Koreában, a kelet-ázsiai ország labdarúgó-válogatottja az idei dél-afrikai világbajnokságra is kijutott.
Szeptemberben pedig barátságos mérkőzésre az országba érkezett egy olyan angol női futballcsapat, amelynek székhelye még az 1966-os angliai világbajnokság alkalmával látta vendégül az észak-koreai válogatottat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


