Az elmúlt években hagyományossá vált
Szentpéteri Csilla koncert karácsonykor
Szentpéteri Csilla karácsonyi koncertjei az elmúlt években már-már hagyományossá váltak, de az időpont olykor átcsúszott az újévre.
2010.12.23 11:46ma.hu
Néha a helyszínek is változtak, - az Operettszínház például túlságosan szűknek bizonyult, így egy este két előadást láthatott a közönség.
Egy valami azonban mindig biztos volt, - a elmaradhatatlan siker, az, hogy a közönség a sokadik ráadás után sem akarja leengedni a zongoraművészt és zenésztársait a színpadról.
Az idei ünnepi koncert az "Évzáró" címet viseli, ezzel is jelezve, hogy bár az időpont karácsonyi, a hangulat már a szilvesztert is előkészíti.
Szentpéteri Csilla zenéje sok mindent befogad, kortalan klasszikus dallamot, vérpezsdítő latin ritmust, drámai mélységet és életvidám virtuozitást. De megjelenik benne a lassan klasszikussá váló rockzene néhány eleme is, mégis egységes, egyedi világgá áll össze.
A karácsonyi műsor elsősorban a legutolsó album, a Spiritus latinos hangulatú zenei anyagára épül, de helyet kapnak a már-már kötelezően elvárt, közkedvelt átiratok és néhány vadonatúj zenei csemege is.
Fontos szerepet kapnak a zenésztársak is, Kormos János gitáros, Czibere József ütőhangszeres, Szendőfi Balázs basszusgitáros, akik évek óta állandó partnerei, megbízható alappillérei a koncerteknek és a lemezeknek.
Csilla szívesen lát vendégül más művészeket, különböző műfajokból is, szerepelt már műsorában Gerendás Péter, Deseő Csaba, Zsédenyi Adrienn, a Bolyki Brothers, Lantos Zoltán, Cakó Ferenc és sokan mások. Idén a nemzetközileg is ritkaságnak számító, kivételes hangszínű férfi szopránt, Vásáry Andrét hívja vendégül, közös produkciójuk különleges eseménynek ígérkezik, újabb színfolttal gazdagítva, zenei palettáját.
Idén, december 26-án este, a megújult külsejű és akusztikájú Budapest Kongresszusi Központ ad otthont az eseménynek, teremt ideális környezetet egy olyan igazi évzáró örömzenélésre, mely sokak karácsonyi programjának lehet méltó megkoronázása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


