Happy Hour nagykoncert
A Szegedi Fókusz Műhely új előadása
Új előadással várja a közönséget a Szegedi Fókusz Műhely; a Happy Hour valójában "nagykoncert", amelynek alapját megzenésített versek adják.
2010.12.13 17:00MTIBenkő Imola, a társulat vezetője felidézte: a Happy Hour "kiskoncert" verziója az akcióművészet, a street art és a színház elemeit ötvöző vándorprodukció volt, amelyet Szeged mellett más városokban, valamint nyári és őszi fesztiválokon is bemutattak, játszották például a 20. Thealter Nemzetközi Színházi Fesztiválon és a Művészetek Völgyében is.

Az alkotógárda bővítésével, a látvány és a hangzóanyag megújításával az előadás most teljesebbé vált.
A téma továbbra is a boldogság pillanata. A "nagykoncert" célja megmutatni, hogyan ér össze az ég és a föld a boldogság idején, hogyan születik meg a boldogság órája - mutatott rá Benkő Imola.

A társulat ehhez Parti Nagy Lajos, Varró Dániel, Fodor Ákos, Szilágyi Domokos, Pilinszky János, Radnóti Miklós, József Attila, Weöres Sándor és Lackfi János verseit használja fel.
Az alkotásokat Préda-Kovács Zsolt öntötte zenei formába, és hét művész vesz részt az előadásban. A bemutatót december 13-án tartják a Reök-palotában, ahol másnap is láthatja még az előadást a közönség.
Az előadásokhoz kapcsolódva a független színházak helyzetére is próbálják felhívni a figyelmet - magyarázta Benkő Imola, hozzátéve: a nézők egy petíciót írhatnak alá, támogatva ezzel az ilyen típusú színházak működését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


