Idegenforgalmi látványosság lett belőle
Harry Potter sírja zarándokhellyé vált Izraelben
Idegenforgalmi zarándokhellyé vált egy brit katonai temető Izraelben, ahol Harry Potter 1939-ben elhunyt angol közlegény sírja áll.
2010.11.18 10:45MTIA 18 éves korában elhunyt brit katonának semmi köze a világszerte ismert varázslótanonchoz, J. K. Rowling regényhőséhez, a Ramle városba látogató turisták mégsem hagyják ki a lehetőséget, hogy síremlékénél fényképezkedjenek.
Arról nincs statisztika, hogy hányan keresik fel a látványossággá vált sírt, de - amint azt egy helybeli megjegyezte - ha nem terjedt volna el, hogy itt nyugszik Harry Potter, senki sem menne a temetőbe.
A sírnak semmi köze a filmbe szereplő Harry-hez
Az igazi Harry Potter Birmingham közelében született, és egy évvel idősebbnek hazudva magát 1938-ban állt be a hadseregbe.
Regimentje honlapjáról kiderül, hogy bevonulása évében került az akkor brit mandátum alatt álló Palesztinába, ahol 1939-ben esett el egy fegyveres bandával vívott tűzharcban.
Ramle illetékesei szerint úgy öt éve jelentek meg az első "zarándokok", a város pedig az év eleje óta ajánlja idegenforgalmi honlapján a sírhelyet turisztikai célpontként.
"Igaz, hogy nincs kapcsolatban az irodalmi hőssel, de a név eladható és piacképes" - fogalmazott Ron Peled, aki idegenvezetőként tucatjával kíséri a látogatócsoportokat a síremlékhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


