Kimarad a 3D
Mégsem röpül bele Harry Potter az arcunkba
Nem készül el időben a háromdimenziós változat, ezért a Warner filmstúdió csak a megszokott 2D-s változatban kezdi meg a Harry Potter és a Halál ereklyéi című film első részének forgalmazását novemberben.
2010.10.11 10:18MTI"A legnagyobb erőfeszítések dacára sem vagyunk képesek a filmet teljes egészében háromdimenzióssá változtatni úgy, hogy az megfeleljen a legmagasabb minőségi követelményeknek" - jelentette ki hétvégi közleményében a Warner.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy semmiképpen sem akarták tovább váratni a nézőket, ezért a 2D-s hagyományos formátumban megkezdik a forgalmazást.
A J.K. Rowling regényfolyamából készült filmsorozat idén érkezett a befejezéséhez. Az utolsó, Harry Potter és a Halál ereklyéi című kötetet a stúdió két részben küldi a mozikba. Az első rész premierjét november 19-ra tűzték ki Észak-Amerikában. (A magyar bemutató dátuma: november 25.)
A Warner a háromdimenziós Avatar példátlan sikere nyomán döntött úgy, hogy a kétrészes befejezést a kétdimenziós változattal egyidejűleg 3D-ben is megjelenteti.
A stúdió közleményében leszögezte, hogy a Halál ereklyéi 2. része az előzetes ígéretekhez híven 2011. július 15-én debütál az amerikai filmszínházakban mind 2D-s, mind 3D-s formátumban. A korábbi hat Harry Potter-film világszerte összesen 5,4 milliárd dolláros bevételt hozott a Warner Bros Pictures kasszájába.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


