A British Libraryval karöltve tennék ezt
Könyvtárban őriznék a számítógépes játékokat
A számítógépes játékokat fejlesztő iparág képviselői éppen azon fáradoznak, hogy a British Libraryval karöltve megőrizzék a Nagy-Britanniában gyártott, harminc éves múltra visszatekintő játékok még épségben maradt példányait.
2010.11.09 15:15mult-kor.huA Nemzeti Videojátékok Archívuma (NVA) nevet viselő, a nottinghami Trent Egyetem támogatásával 2008-ban indult kezdeményezést azért hívták életre, hogy megőrizzék az utókor számára az informatika őskorában gyártott számítógépes játékokat.
A szakemberek versenyt futnak az idővel, az egyik informatikus, Paul Wheatley szerint az 1970 és 1990 között piacra dobott játékok nagy része már így is elveszett.
Ez egybecseng a British Library igazgatója, a Lynne Brindley által tavaly mondottakkal, miszerint a termékek online változatainak növekedésével párhuzamosan Nagy-Britannia az elveszett információk „fekete lyukával” kénytelen szembesülni.

Szakértők szerint a gyártóknak kötelezővé kellene tenniük, hogy termékeik után az 1662-ben törvénybe iktatott köteles példány mintájára másolatot kellene készíteniük.
„A számítógépes játékokat gyártó iparági képviselők felismerték a digitalizálás jelentőségét. Sokan számoltak be olyan esetekről, hogy a régi anyagok asztalok alatt, dobozokból tűntek el vagy rongálódtak meg” – mondta el Wheatley, aki egyben hangot adott azon reménykedésének, hogy a British Library dolgozói gárdájának szakértelmét felhasználva megvalósulhat az NVA-val való szoros kooperáció.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


