Négy rendbeli adócsalás a bűne
Sas József mégsem kap Kossuth-díjat
Gyurcsány Ferenc nem ellenjegyezte Sas József előterjesztését a Kossuth-díjra - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-vel szerdán.
2008.03.12 11:10MTIA kormányszóvivő, akit az Index cikke nyomán keresett meg az MTI, elmondta: erről a miniszterelnök Sólyom László köztársasági elnökkel is egyeztetett. Az MTI-nek Sas Józsefet nem sikerült elérnie, a távirati iroda azonban úgy értesült: Sas József is tud a döntésről, és ő maga is szorgalmazta, hogy tisztázhassa magát a bíróság előtt, mielőtt egy ilyen rangos díjat megkap.
Az Index szerdán írt arról, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő döntése nyomán Sas József mégsem kapja meg a Kossuth-díjat az idén, miután a humoristát adócsalás miatt nem jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Az internetes portál szerint a humoristát az idén Kossuth-díjra javasolták, és ezzel első körben a kormány is egyetértett.
Az előterjesztés Sólyom László államfő hivatalát is megjárta. A Mikroszkóp Színpad igazgatóját azonban a Fejér Megyei Bíróság négy rendbeli adócsalás bűntette miatt - nem jogerősen - egy évi felfüggesztett szabadságvesztésre és 300 ezer forint pénzmellékbüntetésre ítélte hétfőn. A kitüntetésre a Kossuth-díj bizottság tesz javaslatot, ez kerül a kormány elé, majd a jóváhagyott lista a köztársasági elnökhöz aláírásra, az előterjesztést pedig ezután a miniszterelnök ellenjegyzi.
A Kossuth-díjat az Országgyűlés 1948-ban 1848. március 15. centenáriuma alkalmából alapította a kulturális és a művészeti alkotások terén kivételesen magas színvonalú, példaértékű, nemzetközileg is elismert eredményeket elért alkotók elismerésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


