Mi okozza a moziba járás válságát?
Az internet miatt került válságba a filmművészet
A filmművészet igazi válságban van, a krízis oka az internetben keresendő - vélte Neil Jordan ír filmrendező a Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon.
2010.10.27 15:45MTIA Síró játék és a Farkasok társasága című filmjeiről ismert Oscar-díjas rendező a filmfesztivál zsűrijének elnökeként beszélt Japánban az ágazat lehetőségeiről.
"Úgy vélem, a moziba járás válságát az internet okozza. Akárcsak a többi ágazatét, a zenéét, a könyvkiadásét, a filmét. Az internet tökéletesen megváltoztatja az emberek szokásait és jelenleg minden képlékeny állapotban van" - mondta Jordan.
A rendező arról is beszélt, hogy míg a mozizás szerinte biztosan új életre kel, a jó filmeknek nagyon nehéz dolguk van, ha be akarnak törni a széles forgalmazási piacra.
"Nagyon fontosnak gondolom, hogy a filmek ne szoruljanak be a fesztiválok gettójába. A fesztiválok rettenetesen fontosak, mert a megmaradt kevés csatorna egyikét jelentik a filmművészet számára, ugyanakkor az is lényeges, hogy ezek a filmek kikerüljenek a fesztiválkörforgásból és eljussanak a világ közönségéhez" - fejtette ki véleményét az ír filmes.

A tokiói filmfesztivál ironikus módon éppen a Facebook születéséről szóló A közösségi háló című filmmel nyitotta meg kapuit a hét végén.
A filmmustra 50 ezer dolláros Sakura-díjáért 15 film versenyez, köztük kínai, iráni és japán produkciók. A versenyfilmeket több mint nyolcvan ország és régió pályázói közül választották ki. A szigetországban, ahol korábban nagy volt az érdeklődés a külföldi filmek iránt, ez ugyancsak visszaesett az utóbbi években.
Míg 2002-ben az éves mozijegybevétel 73 százalékát a külföldi produkciókra váltott jegyek tették ki, tavaly már csak 43 százalékos volt ez az arány. A tokiói filmfesztivál programja október 31-ig tart.
A vetítések mellett megemlékeznek a néhai Kuroszava Akira filmrendezőről abból az alkalomból, hogy most töltené be századik évét, valamint a fiatalon elhunyt Bruce Lee kínai filmsztárról is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


