11 ország művészeinek alkotása
240 alkotás vonul fel a temesvári Grafikai Biennálén
A kiállítás, amely 11 ország művészeinek 240 alkotását tartalmazza, a Temesvári Nyugati Egyetem Művészeti és Formatervezői Szaka Tetőtér Galériájában nyílik meg 2010. november 4-én
2010.10.27 08:45MTIA kiállítás, amely 11 ország művészeinek 240 alkotását tartalmazza, a Temesvári Nyugati Egyetem Művészeti és Formatervezői Szaka Tetőtér Galériájában nyílik meg 2010. november 4-én 14 órakor.
Az a tény, hogy a három rögzített helyszín, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda és Marosvásárhely mellett létrejöhet a temesvári kiállítás is, a székelyföldi megyék Összetartozunk közösségépítő programjának köszönhető, ugyanis ez tette lehetővé a szárhegyi központ, a temesvári Reconstructio 2005 Egyesület és a Művészeti és Formatervezői Tanszék olyan irányú kapcsolatát, amelynek eredményeként megvalósul ez a tárlat.
Mint ismeretes, a grafikai szemle meghirdetése után közel 700 pályamunka érkezett be, amelyből az elismert szaktekintélyekből álló zsűri 240 alkotást talált méltónak a biennálén való részvételre.
A szervezők és Siklódi Zsolt grafikusművész, a biennále kurátora szerint ez olyan hiánypótló rendezvény, amely egyrészt közelebb hozza a nagyvilág képzőművészeti trendjeit az autohtón törekvésekhez, másrészt egy összehasonlítása, azon keresztül pedig talán egymáshoz való közelítése a kettőnek.
A kiállítás házigazdája a Temesvári Nyugati Egyetem Művészeti és Formatervezői Tanszékének dékánja, Adriana Lucaciu grafikusművész, a kiállítást pedig Szekernyés János művészettörténész, a Temes Megyei Képzőművészeti Szövetség elnöke nyitja meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


