"Csoda történt"
Pintácsi Viki : Anya csak egy van, de az nagyon!
Az 1991-ben, "Ne tiltsd el tőlem a szívedet!" című dalával feltűnt énekesnő neve fémjelzi a "Csípjél fel!" és a "Ne csak szavakkal szeress!" címmel slágerré vált szerzeményeket is.
2008.03.11 19:30ma.hu
Viki és a gyerekek
Legutóbbi, 2000-ben megjelent Charlie-val készített albuma óta elsősorban VIKI-SULI néven ismert énekiskolája, valamint Mammystic márkaneves, saját tervezésű kismama ruházati kollekciója kapcsán hallhattunk róla. 2002-ben jelent meg első könyve „Bye Bye kilók” címmel, mely nagyon sikeres volt. Időközben Viki három gyönyörű gyermeknek adott életet.
Anka (9), Viktor (6) és Zolna (1) boldogítják mindennapjait. A kismama ruhák gyártása és forgalmazása során szoros kapcsolatba került a kismamák, kisbabák, gyermekek világával, ami édesanyaként amúgy is természetes közeg számára. Mára gyermek rendezvények szinte nem éteznek nélküle. Műsorvezetőként és énekesként az élbolyban jegyzik a szakma e speciális és fontos területén.
A 2008-as év különösen jelentős Viki életében, hiszen „Anya csak egy van, de az nagyon” címmel megjelenteti második könyvét, melyben 23 híres édesanyát interjúvol meg az anyaság, a szerelem, a család rejtelmeiről. A könyvvel nem szoros összefüggésben, de egy időben jelenik meg Viki 4. albuma, melynek a „Csoda történt” címet adta. A CD hiteles kronológiája a szerelem – várandóság – gyermekáldás - anyaság-barátság folyamatnak.
A CD-n 15 dal található melyből 7 duettként hangzik el rajta, melyből 4 vadonatúj Bogdán Csaba - Pintácsi Viki szerzemény. Közreműködők: Szanda, Janza Kata, Fésűs Nelly, Csepregi Éva, Baby Gabi, Mikola Péter és Ricsi bohóc. Olyan hiteles szerzemények illusztrálják a méltán megható témakört, mint a „Könnyű álmot hozzon az éj”, az „Édes kisfiam” vagy a „Hamu és gyémánt”. A gyerekeket a „Micimackó”, „Boldog születésnapot” vagy a „Vuk” című dalok boldogítják.
A könyvnek nagy jövőt jósol a forgalmazó „Alexandra” cég, a CD-ben az EMI Private Moon bízik nagyon. Viki háromgyermekes édesanyaként hiteles szószólója azoknak az édesanyáknak, akik gyermekeik mellett képesek csinosan, talpraesetten kézben tartani életüket, mindennapjaikban ötvözik a gyöngédséget a határozottsággal.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


