Tompa Andrea színikritikus is megkapta
Kiosztották az Erdély Magyar Irodalmáért díjat
Tompa Andrea színikritikus, író, valamint Elek Tibor, a Bárka című folyóirat főszerkesztője érdemelte ki a tizenöt éves Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány idei díjait.
2010.10.21 11:17MTI
Tompa Andrea A hóhér háza című regényéért a Debüt-díjat kapta, Elek Tibort pedig az erdélyi magyar irodalom érdekében kifejtett negyedszázados kritikusi, irodalomtörténészi, irodalomszervezői, szerkesztői munkásságáért jutalmazták a magyarországi irodalomtörténészeket elismerő Hídverő-díjjal.
A székelyudvarhelyi ünnepi rendezvényről szerdán értesítette az MTI-t az erdélyi alapítvány. Az első kötetes Tompa Andrea regényét Fekete Vince költő, a Székelyföld folyóirat irodalmi rovatának szerkesztője mutatta be az eseményen.
Mint fogalmazott, a szerző az irodalom- és színházrajongó, érzékeny fiatal lány szemével látja és láttatja a Ceausescu-korszak, a rossz emlékű, hírhedt "Aranykorszak" kincses városának, Kolozsvárnak és az ott élő embereknek két évtizeddel ezelőtti mindennapjait, amelyben a fiatal főszereplő megpróbálja saját helyét meglelni.
Gálfalvi György író, a Látó című irodalmi folyóirat főszerkesztője Elek Tibor azon kötetét emelte ki, amely Székely János (1929-1992) költő, író, műfordító, az Igaz Szó című marosvásárhelyi lap versszerkesztője munkásságát összegzi, emellett rendkívül fontosnak értékelte a Magatartások és formák, Magyar irodalom Erdélyben tegnap és ma című könyvet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


