Innovatív módon őrzik a hagyományokat.
Álomidőt hoz a Magyar Állami Népi Együttes
A száz előadást megért Naplegenda című műsor szellemi-műfaji folytatásaként az Álomidő című produkciót mutatja be október 6-án a Magyar Állami Népi Együttes a Művészetek Palotája (Müpa) Fesztivál Színházában.
2010.10.18 14:30ma.huCsonka András, a Müpa vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a két intézménynek nem ez az első közös munkája, hiszen ilyen volt a határainkon túl is komoly sikereket megélt Labirintus is. Méltatta a Magyar Állami Népi Együttes által színpadra vitt produkciókat, amelyek innovatív módon őrzik a hagyományokat.
Jó példa erre az Álomidő előzményeként aposztrofált Naplegenda is. Külön kiemelte, hogy a bemutatóval kapcsolatos szerződéses konstrukció is egyfajta újdonság a Müpa számára.
Arra a kérdésre, hogy miért a Fesztivál Színházban és miért nem a Hagyományok Házában mutatja be új darabját a MÁNE, Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója azt válaszolta:
„azért, mert lehetetlen”.
Corvin téri otthonuk színházterme nem rendelkezik azokkal a technikai feltételekkel, amelyek szükségesek egy ilyen típusú produkció megvalósításához. A fő indok azonban maga a lehetőség volt, hogy a premier helyszíne a Művészetek Palotája lehet.
Mihályi Gábor, az Álomidő koreográfus-rendezője rámutatott arra, hogy a hamarosan látható előadás előkészületei 12 évvel ezelőttre nyúlnak vissza: akkor realizálták ugyanis, hogy a hazai néptánc-feldolgozások egysíkúak, a hagyományőrzés akkori módja a közönségtől való eltávolodáshoz vezethet.
Nikola Parov közreműködésével más tájegységek kultúráit is ”honosították” és ez meghozta gyümölcsét.
A „szakmai falak áttörésével” elérkezett a siker, a Naplegenda nyomán több hasonló alkotás is született.
Nikola Parov
Nikola Parov, a produkció zeneszerzője ezt azzal egészítette ki, hogy egy színpadi mű létrehozása során az alkotóknak elengedhetetlenül tekintettel kell lenniük a közönségre.
Az Álomidő lassan született, hiszen folyamatos egyeztetések követték egymást: a "közösbe" helyezett tánclépéseket és dallamokat apránként csiszolták egybe, míg aztán az egész egy lehengerlő produkcióvá állt össze, benne Herczku Ágnes egyedi hangzású énekszólóival, eleget téve a közönség elvárásainak.
A Mihályi Gábor mellett dolgozó társkoreográfusok, Orza Calin, Gera Anita, Juhász Zsolt, Katona Gábor és Kökény Richárd egyéniségükkel és szemléletükkel termékenyen hatottak a produkcióra.
Mindezekkel együtt a jelmez és a látvány is nélkülözhetetlen része a sikernek - előbbi Szűcs Edit, utóbbi Kovács Gerzson Péter munkáját dicséri.
A hasonló koprodukciókban létrejött alkotások sikerét elemezve Nikola Parov a magyar néptánc individualizmusát és unikális összetettségét, a közérthetőség mellett meglévő érzelmi mélységet, a színpadon mozduló táncosok tömegével arányos zenét és a humort nevezte meg.
Csupa olyan "kelléket", amelyben az Álomidő sem szűkölködik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


