Zenélt a a vajdasági hegedűvirtuóz
Ingyenes koncertet adott Belgrádban Lajkó Félix
A koncert - amelynek helyszíne a belgrádi Rex kulturális központ - a Szabadka - fesztiválváros elnevezésű projektet hivatott népszerűsíteni.
2010.10.14 13:15MTIA Dejan Vujinovic projektigazgató azt mondta a Beta szerb hírügynökségnek, Szabadka (Subotica) a Lajkó Félix-koncerttel mint ajándékkal szeretett volna kedveskedni Belgrádnak és a belgrádiaknak.
Az óriási érdeklődés miatt a szervezők kénytelenek voltak korlátozni a belépőhöz jutást, az első 50 jelentkező fejenként két jegyet vehetett át hétfőn a B92 független rádió- és tévéadó három belgrádi kirendeltségénél, a többi belépőhöz a B92 mellett egy másik belgrádi rádió- és tévéadón, a Studio B-n keresztül, illetve a Blic című újságnál és a Pink kereskedelmi tévénél lehetett hozzájutni.
Mint azt Dejan Vukinovic elmondta, a Szabadka - fesztiválváros program lényege, hogy népszerűsítse az észak-bácskai várost mint kulturális és idegenforgalmi célpontot.
Szabadka és környéke évente csaknem húsz fesztiválnak ad otthont, köztük olyanoknak, mint a Trenchtown zenei fesztivál, a kishegyesi Dombos fest, az Interetno népművészeti fesztivál vagy a csaknem 20 éves múltra visszatekintő palicsi filmfesztivál.
Kapcsolódó írások:
- Megakoncertek Esztergomban, a Bazilika előtt
- Országos örömzenélés a Zene Világnapján Haydn és a Crossover jegyében!
- A 10 éves fesztivál túllép a határain
- Lajkó Félix: A bokorból lemezbemutató koncert!
- Videó! Lajkó Félix hegedűhöz kötődő filmszerepet vállalna
- Boban & Marko Markovics Orkestar - Kalasnjikov koncert
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


