10 éves korában veszítette el karjait
A lábujjaival zongorázó fiú nyerte a kínai X-Faktort
Egy lábujjaival zongorázó fiatalember nyerte vasárnap az első, nemzetközi licenc alapján készült China's Got Talent című kínai televíziós tehetségkutató show-t.
2010.10.12 14:45MTIA 23 esztendős Liu Vej tízéves korában veszítette el karjait, amikor bújócskázás közben áramütés érte.
Autodidakta módon 18 éves korában tanult meg lábujjaival zongorázni, és a verseny fináléjában a You're Beautiful című szám előadásával állította a maga oldalára a közönséget.
A fiatalembernek két vetélytársa volt a döntőben: egy hétéves stand up komikus, és egy 23 éves énekes, aki a harmadik helyet szerezte meg a Beyond hongkongi rockegyüttes Boundless Oceans Vast Skies című dalával.
A tévés tehetség-kutató műsor májusban debütált Kínában, és egyre növekvő érdeklődés mellett a szeptember 26-i elődöntője már a legnézettebb műsorszám lett.
A siker nyomán a szervezők máris arról beszéltek, hogy jövőre ismét megrendezik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


