A rejtélyét próbálják megfejteni
Titokzatos csontvázat vizsgálnak Cipruson
Ciprus egyik leggazdagabb ókori lelőhelyén előkerült csontváz rejtélyét próbálják megfejteni a szakemberek.
2010.10.07 13:15mult-kor.huA sziklából "kitüremkedő" érintetlen csontvázra a mediterrán sziget dél-nyugati részén figyeltek fel, ahol a legkorábbi települések az újkőkorszakban, i.e. 4500 körül létesültek.
A szakértők szerint a csontváz az eróziónak köszönhetően kerülhetett napvilágra. A felfedezés arra a három csontvázra emlékeztet, amelyeket az 1980-as években fedeztek fel a közelben - utóbbiak a feltételezések szerint a térséget i.sz. 365-ben sújtó pusztító földrengés áldozatai lehettek.
"Úgy tűnik, hogy ez egy izolált temetkezés volt a tengerpart közelében - nyilatkozta Maria Hadzsikoszti, ciprusi régészeti hivatal igazgatója.
- Nem 'kortárs' temetkezés, legkevesebb kétszáz éves lehet, de az is előfordulhat, hogy a középkorban vagy a korai kereszténység időszakából származik. A kormeghatározást nehezíti, hogy a temetkezés semmiféle sírmellékletet nem tartalmaz". Mint hozzátette: az a tény, hogy a sír kelet-nyugati tájolású, arra utalhat, hogy keresztény temetkezésről van szó.

Korábbi feltárások során több ókori nekropoliszt is felfedeztek a régészek a térségben, ezek is segíthetnek megállapítania a rejtélyes csontváz korát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


