Azonnal elkapkodták a jegyeket
Örülnek a Glastonbury fesztivál szervezői
A Glastonbury fesztivál szervezői a jegyértékesítés megkezdése után pár órával le is tudták az árusítást, minden korábbinál gyorsabban kapkodták el a belépőket a jövő évi eseményre.
2010.10.05 08:45ma.huA jövő nyáron esedékes Glastonbury fesztiválra mindössze négy óra alatt az összes belépő elfogyott.
Ez új rekord, hiszen tavaly háromszor ennyi ideig tudtak vásárolni az érdeklődők, akkor 12 óra alatt vitték el a jegyeket.
Összesen 137500 jegyet bocsátottak áruba a világ legnagyobb zenei fesztiváljára, vagyis óránként 35 ezret sikerült eladni a közel 200 fontos ár ellenére is.

A terhelt szerverek és telefonvonalak miatt sokezren maradtak le a jegyekről azok közül is, akik már az árusítás első másodpercétől kezdve próbálkoztak a vásárlással.

"Köszönjük a támogatást, akiknek sikerült jegyeket venniük, azokat szeretettel várjuk jövő júniusban a fesztiválon. Egyúttal sajnálatunkat fejezzük ki amiatt, hogy voltak, akik órákig hiába próbáltak belépőhöz jutni. Bárcsak lenne mód rá, hogy mindenki beférjen a fesztiválra, aki szeretne eljönni" - áll a szervezők közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


