A Bonnie és Clyde rendezője volt
Elhunyt Arthur Penn
Elhunyt Arthur Penn, a Bonnie és Clyde című gengszterfilm rendezője, akit manhattani otthonában kedden éjjel 88 éves korában ért utol a halál.
2010.09.30 07:00MTIA II. világháború alatt katonaként szolgáló Penn Olaszországban irodalmat, New Yorkban pszichológiát, filozófiát és színjátszást hallgatott.
Színházi rendezőként kezdte pályafutását, majd tévésorozatok írójaként és rendezőjeként tanulta ki a filmes szakmát. Első mozifilmjét 1958-ban készítette, a kiugrást 1962-ben A csodatévő (The Miracle Worker) hozta meg.
A valós eseményeken alapuló darab színpadi változatáért korábban a színházi Oscarnak tekintett Tony-díjat kapta meg. Következő két filmje a francia új hullám hatását tükrözte.
Legnagyobb sikere az 1967-es Bonny és Clyde lett, amely világsztárrá tette a címszereplő Warren Beattyt és Faye Dunawayt.
A gengszterrománcot hét kategóriában jelölték Oscar-díjra. Penn 1970-ben indián témához nyúlt, a Kis nagy ember (Little Big Man) című szatirikus westernben az amerikai filmtörténetben először játszottak valódi indiánok indiánt, Dustin Hoffman pedig mindent: a főhőst a kamaszkorától egészen a 121 éves aggastyánig személyesítette meg.
A rendező western, dráma, akcióthriller és politikai filmek mellett vígjátékot is készített, és az Alice étterméért (Alice's Restaurant) kapta harmadik Oscar-jelölését.
Élete utolsó éveiben a tévésorozatokhoz tért vissza, 2007-ben pedig a Berlini Filmfesztiválon Arany Medve-díjat kapott életművéért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06