Feketében a Pesti Magyar Színház
Elhunyt Bokor Ildikó színművész
Elhunyt Bokor Ildikó kolozsvári születésű színész. A Pesti Magyar Színház művészét vasárnap 17 órakor búcsúztatják Budapesten, a Nagy Ignác utcai Unitárius Templomban, majd másnap 14 órakor helyezik végső nyugalomra az erdélyi Bánfihunyadon, a református sírkertben - tudatta a teátrum csütörtökön az MTI-vel.
2010.09.16 16:08MTIKözlésük szerint a művészt 61 éves korában, hosszas betegség után érte a halál. Bokor Ildikó 1949-ben született Kolozsváron. 1973-ban végzett Marosvásárhelyen, a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán.
Négy évig a temesvári Állami Magyar Színház tagja, 1976 és 1992 között a szatmárnémeti társulat, a későbbi Harag György Színház művésznője volt. 1992-től játszott Magyarországon.
Először a Kisváradi Várszínház, majd a debreceni Csokonai Színház, 1998-tól a Nemzeti Színház, 2000-től a Magyar Színház előadásaiban, Beke Sándor, Parászka Miklós, Málnay Levente, Sík Ferenc, Iglódi István, Csiszár Imre, Pinczés István rendezéseiben. A Pesti Magyar Színház méltatása szerint Bokor Ildikó pályafutása során változatos karakterszerepeket játszott nagyfokú bensőségességgel, s igen találó kifejezőeszközökkel.
Jellemformálásában gyakran alkalmazott váratlan, meghökkentő megoldásokat. Legnagyobb sikereit vígjátékokban és tragikomédiákban aratta. Művészi munkájának elismeréseként 1992-ben elnyerte a legjobb női alakítás díját a Határon túli színházak fesztiválján és a Harag György-emlékplakettet.
Emlékezetes alakításai közé tartozott Gertrudis a Bánk bánban, Vaszilissza az Éjjeli menedékhelyben, Kamilla a Liliomfiban, Margit Németh László Villámfénynél című darabjában, Eleonóra Mrozek Tangójában, Jourdainné az Úrhatnám polgárban, az Anya szerepe Örkény István Kulcskeresők című művében, Rózsa néni Tamási Áron Csalóka szivárvány című játékában, Biri néni a Lúdas Matyiban, Mrs. Eynsford-Hill a My Fair Ladyben. Utolsó szerepe a Magyar Színházban Sutu volt, Szabó Magda-Bereményi Géza Az ajtó című darabjában.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06