A propaganda szolgálatában
Veszélyes tartalommal töltik meg a tankönyveket!
Ahogy a diákok világszerte visszaülnek az iskolapadokba, a különböző nagyhatalmak vezetői is csavarnak egyet a propagandagépezeteken, s újabban egyre több, kirekesztő és veszélyes tartalommal töltik meg a tankönyveket.
2010.09.20 14:15MTIIránban a hetedikesek például a következő mondattal találkozhatnak az egyik tankönyvben: „minden fiatal muszlimnak Isten ellenségei szívében félelmet kell ébresztenie a harcokra való felkészültségével és ügyes céllövéssel.”
A tizennyolc hónapos sorkötelezettség mellett az Iráni Iszlám Köztársaság arra neveli az ifjúságot, hogy tegye magáévá az iszlám szupremácia gondolatát, és azt a politikai rendszert, amelyben „néhány polgár első osztályúnak születik, identitása, gondolkodása, vagy neme miatt.”
A szöveg így folytatódik:
„A védekező dzsihád mindenki számára kötelező, fiatalnak és öregnek, férfinak és nőnek, mindenkinek részt kell vennie ebben a szent küzdelemben – képességeinek megfelelően, vagy segítve harcosainknak.”
Teljesen más jellegű kérdést boncolgatnak a kínai tankönyvek, amelyek számos ellentmondástól hemzsegnek, mivel Kína maga sem hajlandó tudomásul venni világhatalmi státusát. Az ország vezetése a sok millió iskolás számára teljesen ártatlan, miközben az ország katonailag páratlan erőt képvisel, szerény, de ugyanakkor dicsekvő is.
A tankönyvek elfelejtik megemlíteni az 1950-es tajvani inváziót, valamint az 1979-es kínai-vietnami háborút, amelyet Peking azért indított, hogy így bosszulja meg a kambodzsai megszállást, bár a pekingi interpretáció szerint Kína csupán önvédelmi harcokat folytatott.
A kiadványok ugyancsak átsiklanak Mao Ce-tung „nagy ugrása” felett, amelynek következtében 30 millióan haltak éhen, de a második világháborút például „Japán-ellenes háborúnak” nevezik, a japánok által elkövetett nankingi mészárlást pedig – ahol 300 ezer embert mészároltak le – „a történelem legszörnyűbb eseményének” tartják.
Nem spórolnak a kínai hadsereget illető héroszi jelzőkkel sem, mondván, Japán a kínai ellenállásának köszönhetően kényszerült kapitulálni.

A vallási tolerancia, pontosabban annak hiánya áll a szaúd-arábiai oktatás gyújtópontjában. A 2001. szeptember 11-i terrortámadások után Abdullah szaúdi király oktatási reformot kezdeményezett, amely a tankönyveket is érintette.
Ezek a kiadványok bővelkednek a muzulmánok fő ellenségeinek számító keresztények, kommunisták, cionisták és nyugati "hitetlenek" kollektív megbélyegzésében. Kilenc évvel a reformok után Abdullah visszavett a lendületből, 2006-ban pedig Rijád ígéretet tett arra, hogy kiveszi a tankönyvekből az inkriminált részeket, bár megfigyelők szerint a tanulók továbbra is az antiszemitizmust és a dzsihádot hirdető könyvekből tanulnak.
Ahogy egy a nyolcadikosoknak számára a monoteizmusról és a jogtudományról írt könyv egyik passzusában áll:
"Amint Ibn Abbász is írja: a zsidók erőszakos emberek, Sabbath népe; a keresztények disznók, Jézus hitetlen közössége."
A tankönyvek propagandaharcához a maga részéről az Egyesült Államok is hozzászólt, amikor idén tavasszal a texasi oktatási tanács új társadalomtudományi tananyagot fogadott el. Az erőteljesen jobboldali értékeket képviselő curriculum például síkra száll az amerikai kapitalizmus és az alapító atyák vallási intenciói mellett.
A vitás pontok közé tartozik az imperializmus körül kialakult nyelvháború, Margaret Sanger, a születésszabályozás pionírja, mint az eugenetika szolgálója, a nyolcvanas évek konzervatív ébredése körüli intézmények alaposabb körüljárására való felszólítás, de a tanács azt is kérte, hogy a tankönyvekből vegyék ki Thomas Jeffersont, az "egyház és állam szétválasztása" gondolatának szülőatyját azoknak a gondolkodóknak a sorából, akik hozzájárultak a felvilágosodáshoz.
A demokratáknak adott újabb fricskaként pedig Bill Clinton felelősségre (impeachment) vonását a tananyag egy lapon említené Watergate-tel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


