Egy francia katedrális örökítette meg
Vízköpőként vált halhatatlanná egy muszlim kőműves
Szárnyas vízköpőként örökítette meg homlokzatán egy francia katedrális azt a muszlim kőművest, aki mintegy negyven éven át dolgozott az ősi római katolikus templom helyreállításán.
2010.09.15 15:15mult-kor.huAhmed Benzizine a délkelet-franciaországi Lyon városában álló Szent János-székesegyház helyreállításán dolgozott. Az egyházmegye vezetősége ezért úgy döntött, hogy hálája jeléül szobrot emel a mesterembernek, aki így a templom homlokzatának egyik szárnyas vízköpőjeként tett szert örök halhatatlanságra.
Az Ahmed nevű kőfaragvány madárszerű karmaival egy feliratot is szorongat, amelyen franciául és arabul is az áll: "Isten hatalmas".
Az új szobor már hat hónapja a katedrális homlokzatának lakója, de csak akkor került rivaldafénybe, mikor egy kisebb szélsőséges csoport felháborodásának adott hangot amiatt, hogy muszlim ember szobra került egy katolikus templomra, amely szerintük az iszlám vallás leigázásának jelképe.
"Csak az a tény, hogy arabul van kiírva, már felháborodást váltott ki egy kisebb közösségben" - mondta Benzizine, aki élete során dolgozott már keresztény templomokon, mecseteken és zsinagógákon is.
"A felirat azonban nem Mohamedről, a muszlim profétáról és az iszlám hit megalapítójáról szól" - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
- Szeptember 11-én Koránt égetnek, "mert keresztények"
- Geert Wilders lefejezésére biztatott egy ausztrál muszlim vallási vezető
- Gallup: A zsidók és a muszlimok kedvelik a leginkább Obamát
- Szörnyű: Gokart kerekére tekeredett a burkája - megfulladt a muszlim nő
- A muszlim nők korbácsolással büntetnék a hűtlenséget férjüknél
- A muszlim világ felé nyitott Obama első tévéinterjújával
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


