Harmadszor, 33 színpadon
Ma van a magyar dal napja - Koncertek országszerte
Ma van a magyar dal napja; az eseményt már harmadszor tartják meg, Budapest mellett tíz vidéki településen összesen 33 színpadon.
2010.09.12 08:06MTIA Presser Gábor által megálmodott rendezvény fő célja, hogy az ismert fellépők mellett helyi előadók, tehetségek számára bemutatkozási lehetőséget biztosítson.
A legtöbb program ingyenes. A fővárosban többek között a Zöld Pardonban, a Millenáris Fogadóban, a Budapest Jazz Clubban, a Klubrádió parkolójában, az óbudai Kobuci-kertben, a Hungexpón, a Budavári Művelődési Házban, a Gödör Klubban és a Vígszínházban lesznek programok. Egerben, a magyar dal fővárosában hét helyszínen több mint harminc előadó lép fel, köztük Presser Gábor és barátai. Vidéken Győr, Mosonmagyaróvár, Szombathely, Debrecen, Szentendre, Salgótarján és Zalaegerszeg is bekapcsolódik a magyar dal napjába.
Presser Gábor kezdeményezésére először a 2008-as Sziget fesztivál "mínusz egyedik" napján rendezték meg a magyar dal napját, amelyet tavaly óta minden év szeptemberének második vasárnapján tartanak. 2009-ben országszerte 25 helyszínen mintegy 45 ezren látogattak el a programokra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06