"Magyarország jövőképét vetítik elénk"

Navracsics: a nemzet minden tagjának lehetőséget kell adni a tanulásra

A magyar nemzet minden tagjának lehetőséget kell adni a tanulásra, a tudás megszerzésére, a boldogulásra - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes csütörtökön Veszprémben, az Arany János Tehetséggondozó Program országos tanévnyitó konferenciáján.

2010.09.09 21:24MTI

A program tíz éve abból a meggyőződésből indult, hogy a magyar nemzet egységes - tette hozzá.


Természetesen nem etnikai, kulturális vagy vallási értelemben, de egységes abban, hogy minden tagjának egyaránt lehetőséget kell adni a tanulásra, a boldogulásra - jelentette ki Navracsics Tibor. Mint mondta: van, akinek a szociális és családi helyzete, lakóhelye lehetővé teszi, hogy önerejéből boldoguljon és megvalósíthassa az álmait. Vannak azonban olyanok, akiknek nincs birtokukban ilyen háttér, nem áll rendelkezésükre otthon könyvtár, talán gyermekszoba sem, s messze van a legközelebbi iskola is.

Az első Orbán-kormány által 2000-ben indított Arany János Tehetségkutató Programban akkor háromszáz diák vett részt, ma azonban már háromezren tanulnak ennek keretében - mondta Navracsics Tibor, rámutatva: az elmúlt tíz évben "további ezrek vehettek részt a programban", s számukra ez nyújtotta a felemelkedés lehetőségét. Navracsics Tibor úgy fogalmazott: akik a programban részt vesznek, "egy művelt, okos, finom és udvarias Magyarország jövőképét vetítik elénk".

A jelen lévő száznál több intézményvezető pedagógushoz, pszichológushoz, programgazdához szólva hangsúlyozta: a munkájuk eredményeként "a jövő Magyarországa jobb lehet, mint a ma Magyarországa".

A Lovassy László Gimnáziumban tartott tanévnyitón - amely középiskolában Navracsics Tibor is érettségizett - a miniszterelnök-helyettes utalt arra, hogy 299 éve Veszprémben a kegyesrendiek iskolát alapítottak. 1711-ben a piarista gimnázium éppen azért jött létre, hogy a legszegényebb rétegekből származó tehetséges gyermekek számára is megnyíljon a tanulás lehetősége - hangsúlyozta Navracsics Tibor, rámutatva: amit csaknem 300 éve a piaristák Veszprémben elkezdtek, azt ma az Arany János Tehetséggondozó Program folytatja, illetve képviseli.

S ez a jövő Magyarországa szempontjából az egyik legfontosabb misszió - emelte ki.


Debreczenyi János (Fidesz) , Veszprém polgármestere elmondta: a Lovassy gimnáziumban 84 diák vesz részt a programban. Tájékoztatott arról is, hogy a város felsőörsi gyermektábora helyén hátrányos helyzetű - főleg cigány származású -, ám zeneileg különösen tehetséges gyermekek kollégiuma épül fel a jövő évre.

Tolnai József programiroda-vezető szerint a tehetséggondozó program fogalommá vált már a magyar közoktatásban. Mint mondta, ma már országosan 23 középiskolában, 12 kollégiumban háromezer diák tanul az Arany János Tehetséggondozó Program keretében.

A kétnapos konferencia résztvevői a tehetséggondozás kérdései mellett beszélnek az iskolai agresszióról is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.