A Uriah Heep is fellép
Nézőcsúcsot várnak a Fehérvári zenei napokra
A Uriah Heep, a Gamma Ray, valamint a Therapy is fellép a szeptember 9-én kezdődő Fehérvári zenei napokon (FEZEN); a háromnapos rendezvényen öt színpadon és egy alternatív helyszínen mintegy száz fellépőt láthatnak-hallhatnak az érdeklődők.
2010.08.30 16:00MTIA tizenharmadik FEZEN-en hat külföldi együttes áll színpadra, köztük a brit hard rock legendás csapata, a Uriah Heep, a német power metalcsapat, a Helloween egykori énekes-gitárosa, Kai Hansen által alapított Gamma Ray, a szintén német és szintén metált játszó Edguy, valamint az észak-ír Therapy, amely az alternatív metál stílus egyik kiválósága - közölte Fejes Tamás, a rendezvény kommunikációs munkatársa.
A hazai fellépők között lesz Ákos, Fenyő Miklós és a tizenöt év szünet után az eredeti felállásban visszatérő underground zenekar, a Legát Tibor által vezetett Kézi-Chopin.
A fesztivál ezúttal is a város szélén, a Sóstó Ipari Parkban, a Jüllich Glas területén lesz.
A szervezők nézőcsúcsra számítanak: túl szeretnék lépni a tavalyi 33 ezres látogatói számon. A fesztiválozók különbuszokkal, és kedvezményes áron igénybe vehető taxikkal juthatnak a rendezvény színhelyére, majd térhetnek vissza a programok után a városba, de néhány száz autónak parkolóhelyet is biztosítanak.
A fesztivál idején kemping, élelmiszerbolt és menüt felszolgáló étterem is üzemel majd.
A FEZEN megrendezése csaknem 150 millió forintba kerül, a rendezvényt 20 millió forinttal támogatja Székesfehérvár önkormányzata.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


