Négy lakóház kicsinyített makettje is látható
Az emberléptékű építész kiállítása Debrecenben
A finn építészet nemzetközi hírét megalapozó Alvar Aalto által tervezett négy épület külső és belső építészeti megoldásait mutatja be a csütörtöktől egy hónapon keresztül látogatható, Örök formák című tárlat a debreceni Kölcsey Központban.
2010.08.27 07:00MTI
Aalto
A tárlaton a finn építész által tervezett négy lakóház kicsinyített makettje, továbbá építéstechnikai és belsőépítészeti vázlatok és néhány általa tervezett bútordarab és berendezési tárgy látható.
Aalto mindig nagy hangsúlyt fektetett az emberléptékű építészeti megoldásokra, illetve a környezettel való harmóniára. A négy bemutatott épület lakóház, amelyeket megrendelésre, teljesen szabad kezet kapva tervezett.
Az épületek belesimulnak a környezetükbe, sok természetes anyagot - elsősorban fát, textilt, üveget - felhasználva hozzájuk. Az embernek az az érzése, mintha az erdei, külső környezet a belső tér kinti folytatása lenne - mutatta be a szerda esti megnyitót követő rendkívüli tárlatvezetésen Katarina Pakoma, a finnországi Jyvdskyld városban lévő Alvar Aalto Múzeum kurátora.
Mint elmondta, Aalto városában a múzeum mintegy száz lakóépület tervét őrzi az építésztől, amelyeknek csaknem fele meg is épült. Aalto építészetét - legyen szó lakóházakról vagy közintézményekről - mindig a részletek finom kidolgozása és anyaggazdagság jellemezte - mondta. A szeptember 26-ig látogatható tárlat része lesz szeptember 21-én egy szimpózium, amelyen magyar és finn formatervezők vesznek részt, középpontba állítva az Aalto által is sokat használt építőeszköznek, a fának a modern felhasználását.
Somogyi Béla, Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere a megnyitón örömét fejezte ki, hogy a tárlatot Debrecen egyik testvérvárosával közösen tudták megrendezni. Felhívta a figyelmet, hogy egy kis ország, mint Finnország vagy Magyarország, a saját értékeinek bemutatásával és eladásával hívhatja fel magára a világ figyelmét, ahogy tette ezt Alvar Aalto is hazájával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


