A magyar pavilon és a központi helyet kapott
Magyarország nemzeti napja Sanghajban
A magyar pavilon és a központi helyet kapott Gömböc révén sokszor elhangzott: a magyarok kreatívak és büszkék is erre. A magyar nemzetgazdaságnak, a magyar embereknek az az érdeke, hogy a világgazdaság leendő centrumával, Kínával mély baráti kapcsolatot ápoljon
2010.08.23 11:30MTIA magyar nap hivatalosan a nemzeti zászló felvonásával kezdődött, majd a tizenöt tagú magyar küldöttség a kínai vendéglátók kíséretében felkereste a kínai pavilont, a városfejlesztés és környezetvédelem tematikus pavilonját és természetesen a magyar kiállítóhelyet.
A vendégeket körbekalauzolták, a Gömböc-simogatónál közelebbről is megismerkedhettek a pavilon főszereplőjével, maga a feltaláló, Domokos Gábor magyarázott a két egyensúlyi ponttal bíró testről.
A magyar nap fénypontja az esti "A város és a zene" című gálaműsor volt, amely rangos előadókat vonultatott fel, és világszínvonalú produkciót mutatott be. A látványos, nagyszabású előadás egyes elemeit időnként heves tetszésnyilvánítással fogadta a közönség.
Volt balett, operett, zongora, utcai zene, tánc, cimbalom, fúvós együttes, látványszínház, vetített háttérrel és hangeffektekkel. Fellépett Miklósa Erika, Palya Bea, a Modern Art Orchestra, a Szegedi Kortárs Balett és az Experidance is. A műsor ebben a formában kifejezetten az expó magyar napjára készült.
A színpadon ott volt Gömböc is.
Szőcs Géza államtitkár megerősítette, hogy az új magyar kormány a két ország közötti kiegyensúlyozott és baráti viszony további erősítésére törekszik.
Külön is kiemelte, hogy Magyarország üdvözli és támogatja egy budapesti kínai kulturális központ létrehozását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


