Jön Pozsgai Zsolt Kék-lila nyár című darabja
Zenés darab Jávor Pálról Szegeden
Jávor Pál utolsó hónapjairól, a színészlegenda és felesége, Olga kapcsolatáról szól Pozsgai Zsolt Kék-lila nyár című darabja, amelynek ősbemutatója pénteken lesz az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.
2010.08.11 16:40MTIA fikciós történet 1959 májusában, Jávor Pál halála előtt három hónappal játszódik a Kamara Varietében – mondta el Telihay Péter rendező.
Jávor Pál az 1930-as, 40-es években a magyar film központi szereplője, az egyszerű parasztfiútól kezdve az arisztokratáig bárkit tehetséggel megformált.
Élete mégis a vándorlások és kudarcok sorozata volt. Rajongtak érte, és körülvették a nők, feleségéhez mégis egészen haláláig megszállottan hű maradt – fogalmazott a rendező. A négy egymást követő hajnalon játszódó darab az emberek emlékezetében élő szerepkép és a keserű magánélet között feszülő ellentétet, a Hegedűs D. Géza megformálta Jávor Pál és a Fekete Gizi által játszott feleség kapcsolatát, egymásrautaltságát mutatja be.
A történetbe a drámai konfliktust a fiatal színésznő – Erdélyi Tímea – hozza, aki az utolsó nagy szerepre csábítaná a lelkileg erre alkalmas, ám fizikailag már alkalmatlan színészlegendát. Hegedűs D. Géza elárulta, a bensőséges hangulatú, ősfákkal körülvett szabadtéri színpadon látványos, varázslatos világ, olykor szürreális képek jelennek majd meg.
Bár maga a történet kitalált, a nézők számos olyan hétköznapi aprósággal, jellemző gesztussal találkozhatnak majd, melyek pontosan ábrázolnak egy embert.
A mű születéséről Gazsó Bálint zeneszerző elmondta, elsőként a címadó dal készült el, majd még néhány szám, s csak ezt követően született meg a zenés darab ötlete.
A héttagú zenekar élő kíséretével hallható sanzonszerű dalok hangulatukkal a kort, s azokat a számokat idézik majd meg, melyeket Jávor Pál ebben az időben a varietében adott elő.
Kapcsolódó írások:
- Táncelőadással avatják a megújult siófoki szabadtéri színpadot
- Táncjáték Dózsa György életéről a Szegedi Szabadtéri Játékokon
- Színpadon a Presidance Company és a Holdviola közös szuperprodukciója!
- Csábító előadásokkal kezdődtek meg a Szegedi Szabadtéri Játékok
- Shakespeare darabjai több tejet hoznak
- Nyíregyházi Nyáresték júliusban és augusztusban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


