Számos újdonsággal jelentkezik a kiadó
Bemutatják A hazugságok királyát
Számos újdonsággal jelentkezik augusztusban a General Press Kiadó. A kötetek közül kiemelkedik John Hart A hazugságok királya című műve és Dymphna Cusack Ketten a halál ellen című világhírű könyve.
2010.08.11 12:20ma.huWorkman Pickens apja halott, két golyóval a fejében. A gyanú a fiúra, a fiatal ügyvédre terelődik, hiszen ő az egyetlen örököse a hatalmas vagyonnak, és ez elég okot adhat a gyilkosságra...
Work azonban attól retteg, hogy imádott húga a gyilkos, ezért eltünteti a megtalált bizonyítékot, bár ezzel a tettével saját magát sodorja bajba.
Lassan élete minden területét érinti a káosz: házassága válságba jut az elkényeztetett Barbarával, bíróság elé kerül, a jogászvilág kiközösíti, az egyetlen nőt, akit valaha szeretett, elveszíteni látszik, csakúgy, mint a húgát, aki gyermekkoruk közös traumája miatt – amit néhai, zsarnok apjuk okozott – ismét az öngyilkosság felé sodródik.
A fiatal John Hart A hazugságok királya című könyve (hazai megjelenés: augusztus 12.) egyből az amerikai bestsellerlista élére került.
A nyomozás során nemcsak arra derül fény, ki ölte meg a zsarnok apát, hanem arra is, hogyan tesznek tönkre az önámítás hazugságai egy látszatra minden jóval megáldott családot.
Dymphna Cusack Ketten a halál ellen című világhírű története a második világháború után játszódik, hősei fiatal szerelmesek, Bart és Jan. Még a háború előtt örök hűséget fogadtak egymásnak, bár egyikük sem volt biztos abban, hogy ezt a vállalást komolyan kell venniük.
A japán dzsungelharcból visszatérő férfi nem is számított arra, hogy gyermekkori szerelme betartja ígéretét. A két fiatal elkeseredetten próbál visszatalálni ahhoz a kapocshoz, amely egykor elválaszthatatlanná tette őket. Pár hét alatt szerelmük elmélyül, de a háborús traumák és a világégés utáni idők nem kedveznek kapcsolatuknak.
Bart hamarosan megtudja, hogy a lány halálos beteg, és ezzel megkezdődik a fájdalmas küzdelem a láthatatlan ellenséggel, amely nem tisztel sem ifjúságot, sem szerelmet…
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


