Több százezer kocka
Épül a világ leghosszabb legóhajója
Hétfőn gyerekek fogtak hozzá, hogy az eddigi rekordot megdöntve több százezer legókocka felhasználásával felépítsék a világ leghosszabb konténerhajóját Wilhelmshavenben.
2010.08.02 21:45MTIWilhelmshavenben összesen 750 ezer színes kockából építik meg a gyerekek a hajót. Az "építkezést" két profi is felügyeli, hogy segítsenek a tervezésben.
"Ma az oldalfalakat építjük fel" - mondta el André Heim, a JadeWeserPort Infocenter marketingvezetője.
Már az első nap rengeteg kisgyerek, szülő és nagyszülő érkezett, hogy a fekete és barna kockák felhasználásával segítsenek a hajótörzs kialakításában. Vasárnapig a mini hajógyárban megépülnek a zöld, piros, sárga és kék konténerek és a fehér parancsnoki híd is.
Egy közjegyző végül leméri a hajó hosszát, az elkészített videót és fényképeket pedig eljuttatja a Guinness Rekordok Könyvének bizottságához.
Az eddigi csúcstartó Guinness-rekorder legóhajó 7,29 méter hosszú, amelyet a wolfsburgi Phaeno Science Center látogatói állítottak össze októberben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


