50 000 eurót is érhet egy palack
Vélhetően a világ legöregebb pezsgőjére bukkantak svéd búvárok
Vélhetően a világ legöregebb, fogyasztható pezsgőjére bukkantak svéd búvárok a Balti-tengerben egy elsüllyedt hajó gyomrában.
2010.07.18 15:49MTIEgyikük, Christian Ekstrom a hét végén elmondta, hogy a roncsot a Svédország és Finnország között fekvő Aland-szigeteknél találták meg, mintegy hatvan méteres mélységben. Feltételezésük szerint a hajó Oroszország felé tartott rakományával, amikor elsüllyedt. Nemzetiségét nem tudták megállapítani.
A palackokról először azt hitték, hogy bor van bennük. Aztán amikor felszínre hoztak egyet, és a dugó eltávolítása után megkóstolták, rájöttek, hogy valójában pezsgőt kortyolgatnak. Sőt nem is akármilyet.
"Mennyei, fenséges íze volt. Roppant édes, enyhe dohányra és tölgyfára emlékeztető árnyalattal" - lelkendezett a búvár.
Úgy becsüli, hogy a nemes ital az 1780-as évekből származhat. Még legalább harminc palacknyit rejtenek belőle a roncsok. Bár Ekstrom meg van arról győződve, hogy a pezsgő igazi, és a régiségét illetően sem téved, mintát küldtek a nedűből Franciaországba, a pezsgő szülőhazájába (Champagne megye), hogy hitelesítsék.
Carl-Jan Granqvist svéd borszakértő véleménye szerint ha a dugók érintetlenek, és a pezsgő tényleg valódi és iható, akkor egy-egy palack akár 50 000 eurót (hozzávetőleg 14 millió forintot) is megér.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


