A gödöllői kastélyban is bemutatják
A Csárdáskirálynő sikere Triesztben
Az olasz napilapok színházkritikusai kedvező kritikákat írtak a trieszti nemzetközi operettfesztivált a múlt héten megnyitó Csárdáskirálynő-előadásról; az olasz-magyar koprodukció a közönség tetszését is elnyerte.
2010.07.12 13:30MTIA július 22-ig a trieszti Teatro Verdi színházban látható Kálmán Imre-operettel nyílt meg az észak-olasz városban a 41. Nemzetközi Operettfesztivált; a Csárdáskirálynőt a csütörtöki megnyitó után szombaton is bemutatták.
A trieszti és a Szegedi Nemzeti Színház koprodukciójában színre vitt Csárdáskirálynő sikerét bizonyítja, hogy nem csak a helyi sajtó számolt be róla: az előadással az olasz országos napilapok is foglalkoztak. Könnyed és érzéki operett. Kálmán megmosolyogtatja Triesztet" - ez volt a címe a Corriere della Sera színházkritikusa,
Enrico Girardi hétfői írásának. A lap cikke szerint a gazdasági válság csak a pénzt vette el, a látványtól nem tudta megfosztani a fesztivált. A szerző kiemelte: bár nem volt könnyű újat alkotni A vígözvegy és a Denevér után a harmadik legnépszerűbb operettből, az olasz-magyar Csárdáskirálynőnek ez mégis sikerült. Enrico Girardi azt írta, hogy a magyar operett Triesztben megtalálta az egyensúlyt a darab eredeti változata és aktualizálása között. Nem száz évvel ezelőtti Csárdáskirálynő lépett színpadra, de nem is túl modern.
"Pezsgős előadást láttunk, túlzott buborékolás nélkül"- fogalmazott a Corriere kritikusa, aki ötössel osztályozta az "eredetiséggel és jellemmel" vezénylő Pál Tamást, a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatának első karmesterét.
A cikkíró elégedett volt a Silvia szerepét játszó Alisa Zinovjevával, elfogadhatónak nevezte az Edwin Ronald herceget alakító Vadász Dánielt, egyedül a Boni szerepét játszó Gennaro Cannavacciulóval volt elégedetlen. A Corriere hangsúlyozta, hogy a trieszti publikum lelkes tapssal díjazta az előadást.
Ennél is lelkesebben szólt a La Repubblicában Dino Villatico, aki fergeteges trieszti királynőről írt. A lap dicsérte a válság miatt megtizedelt trieszti tánckart helyettesítő szegedi kollégákat, az "alkalmazkodó" karmestert és Tasnádi Csaba "szellemes" rendezését. Az énekesekről pedig annyit jegyzett meg: egyik jobb volt, mint a másik.
A trieszti fesztivál másik olasz-magyar koprodukciója a Sisi a történelem helyszínein című produkció, amely Ernst és Hubert Marischka műve alapján készült, szintén Pál Tamás vezénylésével. Trieszt után mindkét előadást a gödöllői kastélyban is bemutatják.
Kapcsolódó írások:
- Nyíregyházi Nyáresték júliusban és augusztusban
- Mahó Andrea lesz Núbia hercegnője az AIDA musicalben
- Centrál Színház: négy új bemutató a következő évadban
- A Fodrásznő lett a POSZT legjobb előadása
- Megkezdődött a Pécsi Országos Színházi Találkozó
- Gyermekszínházi fesztivál lesz Szegeden
- Stohl bajban - Két szerepét visszavette a Nemzeti Színház is!
- Elektropop és alternatív színház Pécsett a T-Mobile jóvoltából
- Művészet máshogy, máshol - PLACCC Fesztivál májusban Európa Kulturális Fővárosában
- Nem csak a sör folyik: színház, dumaszínház, gyerekprogramok Sopronban!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


