Hazai és határon túli magyar színházak találkozója
A Fodrásznő lett a POSZT legjobb előadása
A debreceni Csokonai Színház Szergej Medvegyev: Fodrásznő című darabja lett a legjobb előadás a X. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), melynek legtöbb díját a budapesti Örkény István Színház művészei vehették át a tíznapos fesztivált záró szombati gálaest keretében.
2010.06.12 20:00MTIA szakmai zsűri által legmagasabbra értékelt, Viktor Rizsakov rendezte debreceni előadásban szerepelt a legjobb női alakítást nyújtó Szűcs Nelli is. A POSZT-ra két darabbal is bekerült Örkény István Színházhoz hét elismerés köthető: Bagossy László lett a legjobb rendező az Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline című darabjának színreviteléért.
E darab kapta a közönségdíjat és ebben játszott a legjobb női epizódszereplő, Hámori Gabriella. A Kasimir és Karoline-ban való közreműködésért érdemelte ki Parti Nagy Lajos a legjobb színpadi szövegért és Ignjatovic Kristina a legjobb jelmezért járó elismerést. A társulat másik, a Zsótér Sándor rendezte Bertolt Brecht: Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése című produkciójában nyújtott teljesítményéért Kerekes Éva kapta a legjobb női főszereplőnek és Ambrus Mária a legjobb díszletért járó elismerést.
A Pécsi Nemzeti Színház Mohácsi János által rendezett Az elveszett levél című darabjában lépett színpadra a legjobb férfi főszereplő, Kovács Zsolt és a legjobb férfi epizódszereplő, Urbán Tibor. Ezen előadás kiérdemelte a Thália Színház Rivalda-díját csakúgy, mint az egri Gárdonyi Géza Színház Fényes Szabolcs - Harmath Imre: Maya, valamint a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a bukaresti dramAcum Gianina Cărbunariu: 20/20 című előadása. Utóbbi a szakmai zsűri különdíjában is részesült.
A legjobb férfi alakításért járó elismerést Nagy Péter kapta a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor című darabjában nyújtott teljesítményéért. A nemzetközi zsűri díját Bodó Viktor érdemelte ki a budapesti Szputnyik Hajózási Társaság Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet Kockavető című darabjáért.
A legjobb 30 év alatti színésznő díját megosztva kapta Béres Márta és Erdély Andrea, mindketten a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház - Urbán András Társulata The Beach című előadásában szerepeltek. A legjobb 30 év alatti színész a három idei versenydarabban is feltűnő Ötvös András lett.
Szűcs Nelli és Trill Zsolt a Fodrásznő című előadásban
Az idei jubileumi fesztivál versenyprogramjában tizenkét társulat tizennégy produkciója szerepelt, melyeket Fáy Miklós újságíró, kritikus válogatott az általa szemlézett darabok közül. A közönséget emellett mintegy 180 off-programra, azaz koncertekre, kiállításokra, s egyebek mellett közönségtalálkozókra is várták a POSZT tíz napja alatt.
Spilák Klára, a POSZT sajtókapcsolatokért felelős munkatársa az MTI-nek azt mondta: a találkozó a versenyprogramot és más rendezvényeket tekintve is színvonalas volt, a zsűrik döntését és a díjak odaítélését a szakma is megfelelőnek értékelte. Hozzátette, hogy a fesztivált a közönség részéről a megszokott nagy érdeklődés kísérte.
Az előadásokra összesen mintegy 10 ezren váltottak jegyet, a nézőszám az ingyenes programokkal együtt 35-40 ezerre tehető. Kiemelte, különböző szakma fórumokon felvetődött, hogy szükség lenne egy nemzetközi színházi fesztiválra is, de a POSZT megmarad annak, ami eddig is volt, a hazai és határon túli magyar színházak találkozójának.
Az esemény jövője és anyagi hátterének biztosítása érdekében többen azon véleményüknek is hangot adtak, hogy a POSZT költségvetését ne az adott évben hanem évekre előre kellene biztosítani. Spilák Klára végezetül megjegyezte, hogy tíz év után elköszönt a fesztiváltól annak két igazgatója, Jordán Tamás és Simon István, akik más elfoglaltságaik miatt jövőre már nem vállalják a szervezői, vezetői feladatokat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


