Néhány madár még most is kotlik
Tizenegy flamingófióka cseperedik az Állatkertben
Az idei költési szezonban eddig 11 fióka kelt ki sikeresen a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A kert munkatársai szerint azonban még további fiókák várhatóak, hiszen a felnőtt madarak egy része még csak most kezdett hozzá a kotláshoz. A budapesti flamingó kolóniát egyébként jelenleg 112 madár alkotja!
2010.06.25 12:14ma.huAz idei szezonban eddig tizenegy flamingófióka kelt ki sikeresen és indult fejlődésnek a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A fiókák április végén és májusban keltek ki a tojásból és azóta is szépen fejlődnek. Több felnőtt madár azonban pótlólagos költési szezont iktatott be: elsősorban azok, amelyeknél valamilyen probléma merült fel a tulajdonképpeni költési időszakban.
A kedvezőtlen tavaszi időjárás miatt több madár eleve elhalaszthatta a tojásrakást, míg más egyedeknél a korábban lerakott a tojásban nem volt fejlődőképes embrió, vagy pedig a fióka a kikelés után bizonyult „kelésgyengének”. A flamingók jellegzetes, iszapból és homokból készült fészekbe rakják le egy vagy két tojásukat: maga a fészeképítmény leginkább miniatűr vulkánra emlékeztet, amelynek „krátere” fogadja be a tojásokat. A fiókák 21-31 napos költési idő elteltével kelnek ki. A már kikelt fiókák természetesen még nem sokban emlékeztetnek a kifejlett, hosszú lábú, karcsú, rózsaszínes árnyalatú madarakra. A cseperedő flamingók testét ugyanis szürke, pihés tollazat borítja, lábaik viszonylag tömzsik, és a felnőttekre oly jellemző, sajátosan görbült csőr helyett pedig még csaknem egyenes csőrt viselnek. Ez egyben azt is jelenti, hogy a fiókák az első pár hónapban még nem képesek a vízben lebegő táplálékszervezetek kiszűrésére. Ehelyett a felnőttek emésztőcsövének felső szakaszán speciális begytej termelődik, ezt csurgatják a fiókák csőrébe.
A rózsás flamingó (Phoenicopterus roseus) Dél-Európában, Afrikában, Dél- és Délnyugat-Ázsiában őshonos madárfaj, mely főként a folyótorkolatok, sekély, sós vizű tavak és tengerpartok környékén fordul elő a legnagyobb számban. Magyarországon ritka kóborlóként, alkalmi vendégként találkozhatunk ezzel az állatfajjal.
Hazánkban védett madárnak számít, eszmei értéke 50.000 Ft. A világ állatkertjeiben viszonylag gyakori, azonban a budapesti kolónia kifejezetten népesnek és szaporának számít. Jelenleg egészen pontosan 112 flamingó él a magyar főváros állatkertjében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


