Leghírhedtebb rab a lőcsei fehér asszony volt
Megnyílnak a győri börtönkapuk a Múzeumok Éjszakáján
Fiatal táncosok és zenészek mutatkoznak be június 19-én a Múzeumok éjszakáján a győri Városi Művészeti Múzeumban, a városi levéltár pedig megnyitja a látogatók előtt pincéjét, az egykori városi börtönt, amelynek leghírhedtebb rabja a lőcsei fehér asszony volt.
2010.06.13 09:28MTIBana József, a levéltár igazgatója az MTI-nek elmondta: a levéltár műemlék épülete három évszázadon keresztül városházaként működött. Pinceszintjén alakították ki az egykori börtönt, amely máig megőrizte a középkori börtön sajátosságait, beosztását, duplasoros vasrácsát.
A Múzeumok éjszakáján életre kel a lőcsei fehér asszony legendája - emelte ki az igazgató, felidézve, hogy Géczy Julianna pere 1713-ban kezdődött, és ügyében két év elteltével hirdettek ítéletet. Az alagsori börtönben, katonai őrizet mellett várta sorsa beteljesedését.
A Városi Művészeti Múzeum az Esterházy-palotában ad helyet a nagyígéretű ifjú tehetségek kibontakoztatásáért tevékenykedő Artist of Art Alapítvány gálaestjének, amelyen a Győri Balett ifjú művészei és a bécsi No Limit dzsesszformáció muzsikusai mellett Szabó Gergely textiltervező és Törőcsik Katalin iparművész munkáival is találkozhat a közönség - közölte Grászli Bernadett múzeumigazgató.
A Xantus János Múzeum M. Nagy Szilvia grafikusművész képzelt lényekről, dinoszauruszokról készült időszaki kiállításával várja egyebek között az érdeklődőket.
A tárlathoz kapcsolódóan rajzversenyt is hirdetnek, s a legsikeresebb munkákat megjutalmazzák - mondta Csécs Teréz igazgatóhelyettes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


