Rengeteg újdonság, milliónyi oldalon
Napról lapra: ma kezdődik a 81. Ünnepi Könyvhét
Mintegy négyszáz újdonsággal várják a kiadók a közönséget a ma kezdődő 81. Ünnepi Könyvhét és a 9. Gyermekkönyvnapok rendezvényén, amelyet Borbándi Gyula Széchenyi-díjas történész, író, a nyugati magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja nyit meg a budapesti Vörösmarty téren.
2010.06.03 07:54MTIA központi helyszín, a Vörösmarty tér mellett Budapesten idén is lesznek programok a Váci utcában, a Deák Ferenc utcában, új helyszínként pedig a Holokauszt Emlékközpont csatlakozik a mintegy 250 hazai és határon túli könyves céget felvonultató rendezvényhez.
A központi helyszínen 152 pavilont állítanak fel, és csak itt mintegy ezer dedikálást tartanak a könyvhét öt napja alatt.
A Vörösmarty téren rendezik meg szombaton a Könyvek éjszakáját is utcabállal és éjszakába nyúló programokkal.
Az ország nagyobb települései az idén is csatlakoztak a rendezvényhez, így könyvheti programokat tartanak összesen mintegy ötven városban, például Balatonfüreden, Győrött, Nagykanizsán, Zalaegerszegen vagy például Debrecenben is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


