A zöld gumicukrot keresik
New Yorkba készül új lemezével a Kistehén
Egységes, "határátlépő", ugyanakkor ez eddigieknél rockosabb, karcosabb és punkosabb lett Kollár-Klemencz László frontember szerint a Kistehén P...ába az űrhajókkal! című új lemeze, amelyet júniusban New Yorkban is bemutatnak.
2010.05.27 09:16MTI"A lemez minden részét szeretem, most először nincs hiányérzetem egy album elkészülte után. Ez sem kevésbé útkereső, mint a korábbiak, csak most megugrottam egy akadályt: de ez csak egy téglafal, a következő lemez pedig talán egy vizesárok lesz" - fogalmazott az énekes-gitáros az MTI-nek.
Az eddigi "kistehenes" romantikus szövegek naivitása után most "belekötnek a nekik nem tetsző dolgokba". A szövegekért és a zenéért is felelős Kollár-Klemencz azt mondta, korábban csak szűk közösségekben tudott gondolkodni, nem tudott a társadalom egészét érintő problémákon tépelődni. Most azonban, "ahogy ezek a dalok is mutatják, elkezdtem magamon kívül mással is foglalkozni".
Kollár-Klemencz szerint a kissé merésznek hangzó albumcím is jól tükrözi a lemez hangulatát: megpróbálja felhívni a figyelmet arra, hogy ne külső dolgokban, "pénzben, a fejlődésben, ufókban vagy más bolygókban akarjuk megtalálni a lehetőségeket, hanem egymásban, a másik emberre figyelve".
Januárban a Kistehén zenészei részben kicserélődtek: a régiek közül csak a frontember maradt, mellette Vajdovich Árpád basszusgitáron, Bujdosó János gitáron, Schvéger Zoltán dobon, Kollár-Klemencz Gergő (az énekes fia) pedig szintetizátoron játszik. Mellettük a Budapest Bárból ismert Farkas Róbert (hegedű, tangóharmonika), Kasza Roland (zongora, vibrafon) és Hárságyi Péter (dob) játszik még a lemezen és a koncerteken is. Az albumból, amelyet Magyarországon vettek fel, de Londonban kevertek, a korábbiakhoz hasonlóan készül egy angol nyelvű változat is, ezúttal azonban sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a minőségre, mert az anyagot egy brit kiadónak is el akarják adni.
Az énekes ugyanakkor kifejtette: bár nem tartja lehetetlennek, már nem olyan fontos számára, hogy kilépjenek a magyar zenei körökből.
"Számomra már nem létkérdés, hogy a zene ne csak a Trafóig jusson el, hanem bárhová a világba. Inkább az a fontos, hogy ha van mit mondanom, azt el tudjam mondani, bárhol is vagyok".
A gondolatok közlésére Kollár-Klemencz új fórumot is talált, hiszen az Ulpius-ház kiadó felkérte egy novelláskötet megírására, amely Én mindig a zöld gumicukrot keresem... címmel várhatóan 2011 elején jelenik meg.
A tervek között szerepel továbbá egy melankolikushoz közelítő, sanzonos jellegű album elkészítése, amelyet majd a Budapest Bár nevű formáció zenészeivel készít az énekes. A Kistehén életében megszokott hazai fesztiválokon való fellépések és egyéb koncertek között - legközelebb pénteken, a Zöld Pardonban lépnek fel - szerepel egy rövid, egyhetes amerikai turné is: a zenekar június 23-án és 26-án New Yorkban koncertezik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


