Külföldi sikerek magyar zenével!
Amerikai turnén a Kistehén zenekar!
A Kistehén zenekar egyre népszerűbb nemcsak itthon, hanem külföldön is. Ékes bizonyíték erre, hogy a globalFEST nevű showcase fesztiválon annyira jól muzsikáltak, hogy ősszel egy turné erejéig az Egyesült Államokban léphetnek fel.
2008.07.29 18:00ma.hu
A Manu Chao-hangulat kelet-európai közvetítőinek is tekinthető zenekar a nagylemez megjelenésével egyidőben meghívást kapott az Egyesült Államokba és Kanadába.
A kéthónapos turné során Kollár-Klemencz László és zenekara az egész keleti és nyugati partott bejárja. Láthatók lesznek egyebek mellett a Milwaukee-i World Music Festivalon, a Madison World Music Festivalon, de a New York-i Joe's Pubban is játszanak.
A turné előzménye az volt, hogy a zenekar idén januárban részt vett New York egyik legfontosabb világzenei eseményén, a globalFEST nevű fesztiválon, ahová a világ több száz együttese közül válogatták ki és hívták meg őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


