Olvass, bolyongj, szeress
Faludy György emlékére nyílik kiállítás a PIM-ben
A száz éve született író, költő, műfordító, Faludy György emlékére rendez időszaki kiállítást Olvass, bolyongj, szeress címmel csütörtöktől a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM).
2010.05.12 18:35MTIMint a tárlatot Kemény Arankával együtt tervező Komáromi Csaba irodalmi muzeológus az MTI-nek szerdán elmondta, komoly hangsúlyt fektettek arra, hogy a látogatók azt a Faludyt is megismerjék, "akit nem mindenki látott az utóbbi évtizedekben": nemcsak az idős, hanem a fiatal alkotót is.
Ehhez a munkához a PIM munkatársai felhasználták a család által átadott fényképeket, dokumentumokat. A szakember hozzáfűzte: ügyeltek az kiállítás arányaira, ezért Faludy életútjának mindegyik szakaszát hasonló terjedelmű anyag mutatja be.
Eddig nem publikált ritkaságok is felbukkannak a tárlaton: a fasori Evangélikus Főgimnázium Arany János-önképzőkörének érdemkönyvében megtalálták Faludy György ma ismert legkorábbi verseit; ezeket 16-17 évesen írta.
Fontos tárgyi emlék az Államvédelmi Hatóság által a költő letartóztatásakor elkobzott írószövetségi igazolvány, amely csak nemrég került elő az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából. Faludy kötetei számos kiadásban bukkannak fel a PIM termeiben, a negyvenes években keletkezett publicisztikai írásai fel is lapozhatók.
A kéziratok, fotók, dokumentumok és relikviák mellett a közönség mozgóképen és hangfelvételeken is találkozhat a négy éve elhunyt irodalmár alakjával: többek között Böszörményi Géza és Gyarmathy Lívia Faludy György, a költő című kultuszfilmjéből, és egy nyolcvanas években Chicagóban készített Faludy-interjúból is több részletet mutat be a kiállítás.
Az Olvass, bolyongj, szeress című tárlat október 3-ig tekinthető meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


