Talán nem kellett volna melegnek kiálltani Jézust.
Betiltanák Elton John egyiptomi koncertjét
Az egyiptomi zenészszövetség ellenzi, hogy Elton John megtarthassa a május 18-ra tervezett koncertjét "ellentmondásos, a vallásokat támadó megjegyzései miatt."
2010.05.06 08:33MTI"Hogyan engedhetnénk (fellépni) egy homoszexuálist, aki be akarja tiltatni a vallásokat, aki azt állította, hogy Eissza próféta (Jézus) meleg volt, és aki arra hív fel, hogy a közel-keleti országokban a melegek élvezhessék a szexuális szabadságot" - jelentette ki Munir al-Vaszimi, az Egyiptomi Zeneművészek Szövetségének vezetője.
A pop 63 éves szupersztárja nagy vihart kavart, amikor a Parade amerikai sztármagazinnak februárban úgy nyilatkozott, hogy "próbálj meg leszbikusnak lenni a Közel-Keleten - az egyenlő a halállal".
Azt is kijelentette, hogy véleménye szerint Jézus "meleg" volt.
Al-Vaszimi elmondta, hogy egyeztetésbe kezdett a biztonsági szervekkel Elton John koncertjének betiltásáról. Rámutatott, hogy az általa irányított szövetség az egyetlen testület, "amelynek felhatalmazása van rá, hogy engedélyezze a külföldi énekesek fellépését Egyiptomban."
Elton John 2008-ban több mint 13 ezer rajongó előtt lépett fel az Egyesült Arab Emírségekben. Noha emberi jogi aktivisták szerint a homoszexualitás elterjedt Egyiptomban, a téma tabu az országban.
2008-ban általános felhördülést keltett egy egyiptomi film, amely bemutatott egy Kairó nyomornegyedeiben forgatott leszbikus jelenetet. 2001-ben a rendőrség rajtaütött egy kairói "homoszexuális" úszó diszkón. 52 személyt őrizetbe vettek, akik közül 20-an "megrögzött bujálkodás" és "obszcén magatartás" miatt börtönbe kerültek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


