A tűzoltók védőszentjére emlékeznek
Védd meg őket, szent Flórián!
Látványos járműfelvonulásokkal, családi rendezvényekkel és elismerések átadásával emlékeznek az elkövetkezendő napokban Szent Flóriánra, a tűzoltók védőszentjére; az ünnepségsorozat központi rendezvényét vasárnap Pásztón tartják a kormány és a tűzoltó szakszervezetet, parancsnokságok vezetőivel.
2010.05.02 08:23MTIA Nógrád megyei városban a tűzoltóságot is felügyelő önkormányzati miniszter elismeréseket ad át a szolgálatteljesítés során kiemelkedőt nyújtó tűzoltóknak. Vasárnap Szentendrén is tűzoltónapot tartanak, ahol a családi rendezvények mellett a lánglovagok tánctudásukat és ügyességüket is összemérik egymással, illetve civilekkel.
Hétfőn a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokságon (FTP) tartanak ünnepi állománygyűlést, majd a régióparancsnokok a szakszervezeti vezetőkkel közösen megkoszorúzzák az Óbudai Szent Péter és Pál Főplébánia Templom előtt álló Szent Flórián-szobrot. A hagyományos fővárosi tűzoltó majálist jövő vasárnap tartják a Városligetben.
Dobson Tibor, az FTP főosztályvezetője az MTI-nek elmondta: május 4-én kedden, a tűzoltóknak "munkaszüneti napjuk" lesz, az ünnepnapon szünetel az ügyfélfogadás az ország valamennyi tűzoltóságán, így csak a készenléti szolgálat látja el feladatát.
A magyar tűzoltóságok tagjai 1834. május 4-től kezdve minden évben megemlékeznek Szent Flóriánról, a tűzoltók védőszentjéről, aki a hagyomány szerint őrzi őket a bajban. A magyar tűzoltóhagyományok megőrzése, a tűzoltóság társadalmi megbecsülése, a tűzoltók méltó elismerése érdekében 1991-től újra május 4-e az országos tűzoltónap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


