Közeleg az Efott is
Seal a pécsi Expo Centerben ad koncertet júliusban
A pécsi Expo Center szabadtéri színpadán ad önálló, élő koncertet Seal július 13-án; a fellépésre mintegy tízezer embert várnak.
2010.04.19 14:47MTIA háromszoros Grammy-díjas brit popénekes este nyolc órakor kezdődő koncertjére már kaphatóak a belépők - Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere hétfőn a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.
A politikus kiemelte: Seal az a világsztár, aki zenéjével nemcsak egy szűk kör, hanem széles rétegek igényeit ki tudja elégíteni, így minden bizonnyal nagy sikere lesz Európa egyik idei kulturális fővárosában is. Ruzsa Csaba, a Pécs2010 Menedzsment Központ ügyvezető igazgatója arról szólt, hogy Seal világkörüli turnéjának egyik állomásaként jön Magyarországra; pécsi koncertjén a most készülő, várhatóan ősszel megjelenő új albumáról is előad néhány dalt.
A szervezők szeretnék, ha a baranyai megyeszékhelyre elkísérné felesége, Heidi Klum német szupermodell is, de erről még folynak a tárgyalások. A pécsi koncerten Sealt nyolc-tíztagú zenekar kíséri. Mint elhangzott, a sztár fellépti díja 30-40 millió forintnak megfelelő euró, de a pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program menedzsmentje reméli: mivel a produkció az ország más területeiről és külföldről is jelentős számú érdeklődőt vonzhat, a koncert nyereséget is hoz.
A fellépésre az állójegyek 7500, az ülőhelyek 12 ezer forintba kerülnek. Az eddig 15 millió albumot eladott Seal első nagy sikerei a kilencvenes években születtek, elsősorban Killer, és Crazy című dalával aratott. Öt évvel ezelőtt fellépett a Pap László Budapest Sportarénában, 2008-ban pedig a budapesti Syma csarnokban adott emlékezetes koncertet.
A pécsi polgármester tájékoztatása szerint Seal mellett több más világhírű művész is érkezik idén Pécsre: az elektronikus zene legnagyobb alakjának tartott Dj Krush, az Alkonyattól pirkadatig című Tarantino-filmből is ismert Tito & Tarantula zenekar, továbbá Ennio Marchetto olasz komikus is. Pécsre várják Ziya Azazit, a modern koreográfián alapuló török dervistánc legismertebb alakját, Goran Bregovicot, a híres Kusturica-film, a Cigányok ideje zeneszerzőjét, Alexander Balanescut, az elektronikus zenét modern köntösben feldolgozó Londonban élő román származású hegedűművész, valamint Fazil Say zongoraművész is.
Seal július 13-i pécsi fellépése után egy nappal kezdődik az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) Pécsett; ezen a rendezvényen mások mellett Ákos, valamint a Kispál és a Borz is fellép.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


