Russel Crowe a soron következő csillag
50 éves a hollywoodi Hírességek Sétánya
Russell Crowe amerikai színész április 12-én leplezheti le saját csillagát a hollywoodi Hírességek Sétányán. Az első csillagot kereken 50 évvel ezelőtt adták át.
2010.04.08 09:24MTIBár Crowe már a 2404. csillagot mondhatja majd a magáénak, még mindig temérdek hely van a négy kilométer hosszú, csillagokkal tarkított Hollywood Boulevard-on.
Legutóbb a súlyos beteg színész, Dennis Hopper, azt megelőzően pedig az Avatar rendezője, James Cameron kapott itt emléktáblát. Jelenleg több mint háromszáz csillag vár névtelenül "gazdájára". Ana Martinez, a hollywoodi kereskedelmi kamara tagja elmondta, minden év júniusában egy ötfős bizottság választja ki a mintegy háromszáz ajánlott közül azt a két tucat prominens személyt, aki csillagot kaphat az elkövetkezendő évben. Bárki megnevezheti jelöltjét, de többnyire rajongók és filmstúdiók javasolnak neveket. A kitüntetésben a színház, a film, a televízió, a rádió és a zene nagyjai részesülhetnek.
Fontos, hogy a kiválasztott maga is elfogadja a csillagot, illetve hogy a jelölők huszonötezer dollárt (4,95 millió forintot) átutaljanak a kamara számlájára - sorolta a feltételeket Martinez. A cél érdekében gyakran a rajongók vetik be magukat, akik keményen megküzdenek a pénz előteremtéséért.
Az 1990-es években például Liza Minnelli rajongói klubja bolhapiacok és bulik rendezésével szedte össze a szükséges összeget. Évente tízmillió látogató sétálgat a Hollywood Boulevard-on, hogy megcsodálja kedvencei sárgaréz díszítéssel ellátott, fekete mozaiktáblába ágyazott ötágú rózsaszín csillagát.
A Hírességek Sétányát idén négymillió dollárért fel is kell újítani és megtisztítani, hogy eltüntessék a sok millió járókelő nyomát. Az első csillagot 1960-ban kapta Joanne Woodward, aki akkor forgatta férjével, Paul Newmannel a Hosszú, forró nyár című filmet. Az első ötszáz csillagtulajdonost egy csoport befolyásos hollywoodi mogul, köztük Walt Disney és Cecil B. DeMille választotta ki.
Gene Autry, az 1998-ban elhunyt countryénekes és színész egyszerre öt csillaggal büszkélkedhet: ő az egyetlen művész, akit mind az öt kategóriában kitüntettek. Nem minden sztár csillaga sikerült maradandóra: Kirk Douglasnek például rejtélyes módon eltűnt az emlékplakettje, amelyet később egy drogdíler kertjében talált meg a rendőrség. Gregory Peck ellopott csillaga pedig máig nem került elő - neki újat készítettek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


