Óriási sikerrel tért vissza Szinetár Dóra,
Hatalmas siker a Rebecca
2010. március 18-án este első alkalommal került színre Lévay Sylvester és Michael Kunze Rebecca című musical előadása.
2010.03.20 19:14ma.huA Budapesti Operettszínház és a Budapesti Tavaszi Fesztivál közös produkciója már a sajtóbemutató közönségét elvarázsolta. Hatalmas tapssal üdvözölték az előadás alkotóit és szereplőit.
A estén Budapestre látogatott a darab magyar származású, Gramy –díjas komponistája Lévay Sylvester és a szövegíró, Michael Kunze, aki több világhírű musical librettóját jegyzi.
A produkció most indul el világhódító útjára, hiszen a musicalt a bécsi ősbemutató óta bemutatták Japánban és Helsinkiben is. Több nemzetközi ügynök és impresszárió látogatott el a budapesti előadásra. Valamint jelen volt a darab amerikai producere Ben Sprecher, ugyanis a Rebecca 2011. márciusában a londoni West Enden, Torontoban majd a new yorki-i Broadway is színre kerül.
Az előadás főszerepében, három év színházi szünet után, óriási sikerrel tért vissza Szinetár Dóra, s partnereként lenyűgöző alakítást nyújtott Bereczki Zoltán, akivel első alkalommal alakítottak házaspárt a színpadon is. Polyák Lilla Mrs. Danvers, a rideg házvezető karakterében énekelt csodálatosan, Szulák Andrea pedig amerikai „milliomosnőként” méltán vívta ki a közönség lelkesedését. Mészáros Árpád Zsolt ismét rosszfiú szerepben hódított.
Lévay Sylvester nagy ívű zenéjéhez a verseket Müller Péter Sziámi fordította. A díszleteket Horesnyi Balázs, a jelmezeket Velich Rita, a koreográfiát Tihanyi Ákos tervezte. A Rebecca rendezője Béres Attila, a Budapesti Operettszínház főrendezője, a Menyasszonytánc, az Ibusár, A víg özvegy és a Vesztegzár a Grand Hotelben színpadra állítója.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


