Példamutató egyeszség firkászok és vezetés között
"Legális garázdaság": szabad a falfirka a százhalombattai főtéren
A hamarosan átépülő százhalombattai főtér egy-egy látványos elemét rajzolják graffitisek a város központjában felállított kétméteres táblákra a helyi önkormányzat felkérésére - közölte a polgármesteri hivatal sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.
2010.01.25 19:24MTIKabelács Hajnalka elmondta, hogy a három hét múlva építési területté váló főtér leendő "arcát" szeretnék megmutatni a lakosságnak, ezért felkértek egy falfirkákkal foglalkozó csapatot a főbb látványelemek megfestésére.
Tájékoztatása szerint a más településeken már sikerrel szerepelt graffitisek egyebek mellett a harangjátékot, a mélygarázst és a zenepavilont illusztrálják rajzzal és szöveggel a látványtervek alapján. Az építkezés megkezdését követően folytatják a munkát a falfirkások - közölte Kabelács Hajnalka, hozzáfűzve: mivel a területet egy száz négyzetméter felületű kordonnal kerítik körbe, bőven lesz hely az új főtér nappali és éjszakai látványát idéző munkákra.
A 833 millió forintos uniós támogatást elnyert, összesen több mint 2 milliárd forintba kerülő projekt révén teljesen újjáépül Százhalombatta főtere. Kicserélik a tér burkolatát, 62 férőhelyes, szint alatti garázs létesül, továbbá zenepavilon és harangjáték létrehozása is szerepel a tervek között.
Látványos "vizes" elemek, szökőkutak, illetve színes fények és hatalmas zöld felület teszi majd kellemessé az új főteret - mondta a sajtóreferens.
A helyi művelődési központon belül a színházterem átépítésére, valamint a kiszolgáló helyiségek, a gépészet, a biztonság- és színpadtechnika modernizálására futja a rendelkezésre álló pénzből - közölte Kabelács Hajnalka.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


