Amszterdam legnevesebb zenekarai lépnek fel...
Holland hangulat az A38-on, balkáni és roma ritmusokkal
Az A38 Hajó My City: Amsterdam fesztiváljának első napján a holland főváros két legnevesebb zenekara: a balkáni és roma ritmusokat klezmerrel ötvöző AKB és a forró karibi ritmusokat dzsesszel vegyítő NCC.
2008.02.20 17:58ma.huAz 1996-ban alakult az Amsterdam Klezmer Band, Amsterdam egyik legkelendőbb zenei portékája: a héttagú együttes nem pusztán a zsidó zenei tradíció megújításán fáradozik, hanem műsorában fel-feltünedeznek a balkáni, roma népzenei hatások is, és annyi más tradicionális zenekarral ellentétben nem veti meg a jóféle elektronikus hangzásokat sem.
A korai utcazenés, spontán koncertes korszak után az AKB-t hamar szárnyára kapta a világhír, így eshetett meg, hogy harmadik CD-jük már a neves New York-i kiadónál, a Knitting Factorynál jelent meg.

Két évvel ezelőtt pedig új projektbe kezdtek: egy teljes nagylemeznyi remixet gyűjtöttek egybe, többek között Shantel, Stefan Schmidt (a Zuco 103-ból) és Yuriy Gurzhy kezeiből.
A lemez mellé nagyszabású turné is járt, amit a kiváló holland duóval, Cmon & Kypskivel bonyolítottak. Rettenthetetlen lendület, viharos koncertek, klezmer, cigány népzene, balkáni hangulatok: ezt nyújtja az Amsterdam Klezmer Band.
A zenekar tagjai
Willem Friede: billentyűsök
Benjamin Herman: szaxofon
David Rockefeller: trombita
Anton Goudsmit: gitár
Leslie Lopez: basszusgitár
Joost Kroon: dob
Frank van Dok: ütősök
Jos de Haas: ütősök
Lemezek
Souljazzlatinflavoursninetiesvibes, 1997 More!, 1998 Big, 2000 Bring It On, 2003 Trippin' (Tony Allennel), 2005 Big Band Live, 2006.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


