Nightwish - European Passion Play 2008
Nightwish: nagyobb helyszínre kerül a márciusi koncert!
Az eredeti énekes, Tarja Turunen távozása után sokan már temették volna az elmúlt években igazi szupersztár státuszt elérő Nightwisht, ám mostanra biztosnak tűnik, hogy a finn szimfonikus metal gárda túléli a viharos időket, és az új énekes, Anette Olson is megállja helyét.
2008.02.12 22:19ma.huEzt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a zenekar budapesti koncertjére bő másfél hónapra előre majdnem elfogytak a jegyek, így a szervezők most költöztetik a produkciót: a Petőfi Csarnok helyett az újpesti Jég és és Rendezvény Centrumba érkeznek majd március 5-én a finnek, ami persze nem lesz lefagyasztva a koncert ideje alatt, viszont nagyobb méretének köszönhetően újabb álló- és ülőhelyek állnak a rajongók rendelkezésére.
A Dark Passion Play című, már Anette-tel készült új album bemutató turnéja március 5-én ér Budapestre, ahol a Nightwish az eredeti tervek szerint a Petőfi Csarnok nagytermében szerepelt volna. Sejteni lehetett, hogy a helyszín szűkösnek bizonyulhat, hiszen a finnek legutóbb - akkor még Tarjával - a PeCsa szabadtéri színpadán játszottak, aminek jóval nagyobb befogadóképessége van a beltéri helyszínnél.
A kora tavaszi időpont miatt azonban a szabadtéri helyszín nem jöhetett szóba, így a szervezők végül a Budapest északi részén, Újpesten található Jég és Rendezvény Centrumba teszik át a koncert helyszínét.

Ez a helyszínváltoztatás - a befogadóképesség növelésén kívül - olyan színpadképet és hangtechnika használatát teszi lehetővé, amit a zenekar európai turnéja során, a legtöbb helyszínen megvalósít, de az eredeti budapesti helyszínen nem lett volna rá mód... így a hazai közönség valóban egy nyugat-európai állomással egyenértékű koncertre számíthat, sok látványelemmel, pirotechnikával, és persze a Hypocrisy-ből ismert svéd Peter Tagtgren nagyszerű vendégzenekara, a Pain koncertjével.
Ülő- és állójegyek korlátozott számban kaphatók országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint awww.ticketportal.hu oldalon, ahol otthoni jegynyomtatás is választható. A korábban megváltott jegyek természetesen az új helyszínre is érvényesek, állójegyként. A Jég és Rendezvény Centrum a Külső Szilágyi úton található, Újpest, Rákospalota, Dunakeszi találkozási pontjaiban, egyben Angyalföld közvetlen közelében.
A létesítmény tömegközlekedési eszközökkel, a 14-es villamossal, 20-as autóbusszal, valamint a metróval is könnyen megközelíthető. A gépkocsival érkezőknek a Jég és Rendezvény Centrum saját parkolóval áll rendelkezésükre, ugyanakkor közvetlen közelében több száz gépjármű ingyenes parkolására van lehetőség. A részletes megközelíthetőségről a www.concerto.hu weboldalon tájékozódhatnak.
Nightwish - European Passion Play 2008
2008. március 5., szerda 19.00 óra Budapest, J
ég és Rendezvény Centrum
vendégzenekar: Pain
Belépő: állóhely 6900 Ft, ülőhely 7500 Ft.
Helyfoglalás érkezési sorrendben!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


